Bastian sérült, De Gea játszhat
Louis van Gaal arra számít, hogy De Gea játszhat holnap a Barcelona ellen, viszont a menedzser azt is megerõsítette, hogy Bastian Schweinsteiger sérülés miatt ki fogja hagyni a mérkõzést.
A német középpályás két meccsen szerepelt eddig a 2015-ös felkészülési túrán, de egy "kis sérülést" szenvedett az egyik ezdés során, ezért nem játszhat a La Liga bajnokcsapata ellen a Levi’s stadionban.
De Gea még nem játszott az amerikai túrán, de a menedzser szerint a spanyol hálóõr már bevethetõ lesz szombaton, és valószínûleg abban a kezdõcsapatban fog helyet kapni amely 60 percet fog játszani.
A menedzser azt is elárulta, hogy a Barcelona elleni kezdõcsapat ugyanaz lehet amivel majd a Tottenham Hotspur ellen fognak felállni a Premier League elsõ játéknapján az Old Traffordon.
Amikor arról kérdezték, hogy szombaton is két különbözõ csapatot fog-e felküldeni a pályára, csakúgy, mint a Club America és a San Jose Earthquakes ellen, Van Gaal így válaszolt: "Nem, erre most nem lesz lehetõségem, ugyanis Schweinsteiger nem játszhat sérülés miatt. Lehet, hogy Schweinsteigerrel képzeltem volna el a felállást, de ez most nem így lesz. Viszont olyan csapattal fogunk felállni ami a Tottenham ellen is használható lenne."

"Hatvan percet fogok adni az elsõ csapatnak, így máris válogatnom kell a játékosok között, hogy ki fog 60, és ki fog 30 percet játszani. Amikor elkezdtük a felkészülést akkor 45 perces szakaszokkal dolgoztunk, az alapján nagyjából látható, hogy mik az elképzeléseim."
Amikor De Gea erõnlétérõl, illetve arról kérdezgették, hogy mik az esélyei annak, hogy augusztus 8-án a kezdõcsapatban lesz a Spurs ellen, a menedzser így válaszolt a riportereknek: "Amikor egy játékos sérült, akkor ugyanabban a helyzetben vagyunk mint a szezon közben. Ilyenkor várni kell, és figyelni, hogy mi történik a sérült játékossal. Angliában a szokásosnál hamarabb térnek vissza a játékosok a sérülés után, én viszont idõt adok nekik arra, hogy felépüljenek és, hogy újra visszanyerjék az erõnlétüket."
Szombaton Angel Di Maria, Marcos Rojo és Javier Hernandez is csatlakozni fog a túrához, Van Gaal szerint viszont még túl korai lenne Di Mariát játszatni a Barca ellen.
"Egyelõre még nem játszhat. Elõszõr fel kell építenünk az erõnlétét" - mondta a menedzser. "Nem lehet egybõl játszani a nyaralás után. Ki van zárva."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló