Rooney izgatott az új igazolások miatt
Wayne Rooney úgy gondolja, hogy a csapat új igazolásai meghozzák azt a szükséges pluszt, mellyel a United újra dicsõséges szezont tud futni 2015/16-ban.
Az MUTV-nek adott exkluzív interjújában a csapat kapitánya arról beszélt, hogy a 2015-ös felkészülési túrán milyen munkát végzett a csapat, valamint elmondta, hogy izgalmas idõszak következik a klub életében.
"Vannak új, minõségi játékosaink, akik új lendületet adnak nekünk az elõzõ szezonhoz képest" - mondta Rooney.
"Nyilvánvaló, hogy azok a játékosok, akik már itt voltak tavaly is, megtanulták Louis van Gaal filozófiáját, még, ha ez nehezen is indult az elõzõ szezon elején. Mostanra már mind megértettük, hogy mit akar a menedzser és az új társakkal kiegészülve maximálisan teljesíteni is fogjuk az elvárásokat."
"Úgy érzem, hogy megvan a megfelelõ csapat egy sikeres szezonhoz és úgy gondolom, hogy nagyon izgalmas idõszak vár ránk."

Rooney a túra eddigi mérkõzésein kezdõként lépett pályára, mellette pedig az egyik újonc, Memphis Depay játszott a csapatban, aki elsõ gólját is megszerezte a San Jose Earthquakes ellen. A holland támadó igyekezett minden tõle telhetõt megtenni, mikor pályára lépett, Wayne pedig reméli, hogy a jövõben még jobb lesz köztük az összhang.
"Közös pályafutásunknak ez még egy korai szakasza, de az látszik rajta, hogy egy fantasztikus tehetség" - mondta a kapitány. "Természetesen sokat dolgozunk az edzéseken, hogy összecsiszolódjunk és a játékosok minél jobban megértsék egymást."
Rooney is követte a gólszerzésben fiatal társát. A kapitány a Barcelona ellen megnyert mérkõzésen szerezte a United és a találkozó elsõ gólját. Ennek a találatnak is köszönhetõen a Vörös Ördögök egy lélektanilag nagyon fontos mérkõzést nyertek meg a szezon elõtt.
"A Barcelona ellen mindig nehéz játszani, de meg tudtuk szerezni a gyõzelmet és a mutatott játék képe rendkívül bíztató számunkra a bajnokság elõtt. Sok fiatal játékos lépett pályára az utolsó 30 percben és nagyon jól teljesítettek egy komoly ellenfél ellen. Ez sok önbizalmat ad nekik."
"Tudjuk, hogy a felkészülés elsõsorban a kemény munkáról szól. A túra és a mérkõzések nem is lehettek volna jobbak számunkra. Készen állunk a bajnokságra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |