A United játékosai magabiztosan várják a 2015/16-os szezont
A United játékosai visszatértek Manchesterbe, hogy felkészüljenek a Tottenham elleni mérkõzésre. Megkérdeztük tõlük, hogy mit várnak az új szezontól és mire számíthatnak a szurkolók.
Daley Blind: "Úgy gondolom, hogy támadó focit fogunk játszani és rengeteg mérkõzést fogunk megnyerni. Biztos, hogy szükségünk lesz olyan játékra is, amit a Barcelona ellen játszottunk, de az a fontos, hogy begyûjtsük a három pontot. Továbbá arra is figyelnünk kell, hogy, ha idegenbe megyünk akkor ott is próbáljunk meg támadó focit játszani a jó eredmény érdekében."
Phil Jones: "Nagyszerû volt új játékosokat köszönteni a nyár folyamán. Nagyon jól megy nekik a beilleszkedés, így remélhetõleg jó benyomást fogunk tenni a szurkolókra. Ez egy rendkívül fontos szezon lesz számunkra és szeretnénk, ha minél eredményesebb lenne."
Wayne Rooney: "Izgalmas idõszak lesz a csapat számára. Új és minõségi játékosok érkeztek. Úgy gondoljuk, hogy õk meghozzák azt a szükséges pluszt a csapat játékába, ami eddig hiányzott. Azok, akik itt voltak elõzõ évben is már tudják, hogy mit vár a menedzser. A munka eleinte nehéz volt, de mostmár teljesen értjük, hogy mit akar az edzõ. Megvan a megfelelõ csapat és úgy gondolom, hogy sikeres szezont fogunk futni."
Bastian Schweinsteiger: "Azt kell mondanom, hogy a csapat óriási minõséget képvisel. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a csapattal meg lehet nyerni a hõn áhított címeket. A védelmet jó védekezõ játékosok alkotják, akik képesek a legmagasabb szinten játszani minden héten. Úgy gondolom, hogy sok lehetõség rejlik a csapatban."
Luke Shaw: "A csapat magabiztosan vág neki a bajnokságnak. Persze nem szeretnénk elkiabálni semmit, mert csak egy hét múlva kezdõdik a bajnokság. Az új igazolások és az edzések viszont biztos vagyok benne, hogy meghozzák a várt eredményt. Úgy gondolom, hogy egy rendkívül jó szezon áll elõttünk, mely során meg tudjuk nyerni a kívánt trófeákat."
Chris Smalling: "Azt hiszem mi és a szurkolók is ugyan azt várják. Összhang, jó teljesítmény és egy sikeres szezon. Mindenki nagyon magabiztos."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |