Visszatekintõ a felkészülési túrára
"Jó túra volt, melyen jó teljesítményt nyújtottunk. Tavaly mindent megnyertünk, most azonban boldog vagyok, hogy idén nem. Ez ébren tart minket és emlékeztet, hogy nem könnyû mindig gyõzedelmeskedni."
Ezt hallhattuk Louis van Gaaltól a PSG elleni mérkõzés után tartott sajtótájékoztatón. A holland mester összefoglalta a felkészülési út 17 napját. Elmondta, hogy csapata keményen készült és fog is a Tottenham elleni mérkõzés elõtti héten, mely találkozóval a Manchester United megkezdi a 2015/16-os Premier League szezont.
A felkészülési túra minden évben arra szolgál, hogy az elmúlt szezonban tapasztaltakat értékeljék, kijavítsák és formába lendítsék a megérdemelt pihenõrõl visszatérõ játékosokat. Természetesen kereskedelmi és közösségi apropója is van ezeknek az utaknak. A rajongók találkozhatnak kedvenceikkel, mely örök emlékként marad meg az emberekben. A túra nehezebb része az, hogy a helyszínek mellett a megfelelõ edzõközpontot is meg kell találni, ahol a játékosok készülhetnek a rájuk váró kihívásokra.
A mostani felkészülési túra sem volt kivétel ez alól. Talán ez volt az utóbbi évek leg aprólékosabban elõkészített utazása a United számára. Köszönhetõ mindez Louis van Gaalnak is, aki a tavalyi hibákból tanulva, az ide felkészülés szervezését folyamatosan nyomon követte. tavaly erre még nem volt lehetõsége a világbajnokság miatt. A túra végén a menedzser elmondta, hogy nagyon elégedett volt mindennel a felkészülés során.
A PSG elleni vereség miatt a Vörös Ördögök nem tudták megismételni tavaly nyári teljesítményüket, mely felkészülés alkalmával veretlenül nyerték meg az International Champions Cup sorozatot. A PSG így megnyerte a tornát, ám Louis van Gaal mégsem csalódott az eredmény miatt és utalt is a 2014-es sikeres felkészülési út után történt bajnoki rajtra is. Mint emlékezetes a Premier League nyitófordulójában a United vereséget szenvedett az Old Traffordon a Swansea csapatától.
Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a túra elsõ mérkõzésén a játékosok teljesítménye még nem volt a legjobb. A VMAC képzési központ Seattle-ben azonban kiváló lehetõség volt, hogy a játékosok edzhessenek. A létesítmény a város külkerületében, Rentonban található és ideális helyszín volt az ott töltött 8 nap során az edzésekre. "Az Aon Training Complexben hihetetlen lehetõségeink vannak, de ez valahogy mégis különleges" - mondta az egyik játékos.
Az elsõ hét végén a United egy 1-0-ás gyõzelmet ért el a Club America ellen Morgan Schneiderlin találatának köszönhetõen. A francia középpályás egyike volt akkor a klub új igazolásainak, akik már a túrán megtapasztalhatták, hogy milyen fontos is a felkészülés a United számára. Az új érkezõk, Morgan Schneiderlin, Bastian Schweinsteige, Matteo Darmian és Memphis Depay is elismerték, hogy a felkészülési túra nagy segítségükre az volt új csapatukba való beilleszkedésben. Az érkezõk ezután elkapták a fonalat és kiváló teljesítménnyel rukkoltak elõ. A San Jose Erathquakes elleni találkozón már Memphis is betalált és Schweinsteiger is megmutatta, hogy bár már nem fiatal, mégis hasznos tagja tud lenni a csapatnak. A talán legkevésbé ismert érkezõ, Matteo Darmian is bizonyított a találkozók alkalmával. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy minden találkozón kezdõként lépett pályára a védelem jobb oldalán, de a PSG ellen a bal szélen sem okozott játékával csalódást. Louis van Gaal az utolsó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy minden bizonnyal kezdõként számol majd az olasszal a Spurs elleni találkozón, annak ellenére, hogy a túra elején még azt nyilatkozta, hogy Antonio Valencia az elsõ számú opció a jobb bekk posztjára.
A felkészülési mérkõzések keretein belül a szurkolók nagy örömére a csapat fiatal játékosai is lehetõséget kaptak. Jó volt látni, hogy melyen kiváló teljesítményt nyújtottak az utánpótlás csapat játékosai a pályán. Szerencsére Louis van Gaal azon menedzserek közé tartozik, akik elõszeretettel adnak lehetõséget a fiatal játékosok számára. Leginkább az U20-as világbajnokságot is megjárt Andreas Pereira tûnt ki játékával a mérkõzések során, akiben úgy látszik minden adottság meg van, amire a csapatnak szüksége lehet. A Quakes ellen pedig csatárokat megszégyenítõ módon játszott és gólt is szerzett.
Pereira egyike volt azon hét fiatal játékosnak, akik a Barcelona elleni mérkõzést befejezték a pályán. A Bajnokok Ligája gyõztes csapat a United fiataljaitól két gólt is kapott, mely találatokat Adnan Januzaj és Jesse Lingard szerezték. Az utolsó találkozón az ifjú Sean Goss is lehetõséget kapott a holland mestertõl. Igaz a találkozón a csapat vereséget szenvedett, a fiatal játékos számára akkor is emlékezetes lesz az a találkozó. Sean jól játszott és megmutatta, hogy hamarosan akár vele is számolni kell a felnõtt csapatban.
Luke Shaw volt az a játékos, aki rengeteget fejlõdött a nyár folyamán, melyre a túrán mutatott teljesítménye a legjobb példa. A játékos Dubaiba utazott szabadságát követõen Januzajjal az oldalán és külön edzéseket végeztek, amelyek úgy tûnik, hogy kifizetõdnek mindkét játékos számára. Shaw felkészülését mindössze egy szerencsétlen öngól árnyékolja be a PSG elleni találkozóról, de ha tartani tudja teljesítményét ez a baki hamar feledésbe merül.
A tapasztaltabb játékosok közül Wayne Rooney, Michael Carrick, Phil Jones és Chris Smalling szolidabb teljesítménnyel rukkolt elõ, miközben Daley Blind pedig középhátvédként bizonyította rátermettségét. Bár Zalatan Ibrahimovic több alkalommal próbára tette a United védelmét.
Bár nem sikerült a túrát veretlenül zárni, Louis van Gaal mégis úgy gondolja, hogy nincs oka csalódottnak lenni. Most minden tekintet Angliára szegezõdik, ahol augusztus 8-án megkezdõdik a bajnokság a Tottenham elleni találkozón.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!