Bajnokok Ligája ellenfélre várva
A Manchester United Bajnokok Ligája rájátszásának ellenfele pénteken derül ki, amikor is az UEFA nyon-i központjában tarják a soron következõ sorsolást.
A United a legmagasabban kiemelt csapat a selejtezõk utolsó körében, és a szintén kiemelt Valencia, és Bayer Leverkusen mellé csatlakozik, akikkel nem kerülhetnek össze. A Sporting Lisszabon, és a Lazio is az európai torna ezen szakaszában lép be a küzdelmekbe, mely csapatokkal viszont szembe találhatják magukat a Vörös Ördögök.
A fennmaradó öt csapat kilétére a kedden, és szerdán rendezett harmadik fordulós visszavágók után derül fény.

Az elõzõ héten a párharcok odavágóin a Shakhtar Donetsk csak egy gólnélküli döntetlent ért el a Fenerbache vendégeként, ahol debütált az ex-Vörös Ördög Robin van Persie, és Nani is. Míg az Ajax 2-2-es döntetlent játszott a Rapid Wien csapatával. Abban az esetben, ha a Shakhtar és az Ajax is továbbjut, akkor szintén kiemelt csapatok lesznek a pénteki sorsoláson, ezért õket is elkerülhetik a Vörös Ördögök.
A még szóba jöhetõ csapatok, akik a Uniteddel mérhetik össze erejüket, a Panathinaikos 2-1-es elõny birtokában utazhat Belgiumba, és léphet pályára a Club Brugge vendégeként. A CSKA Moszkva és a Sparta Praha egy kiélezett meccsen, egy 2-2-es döntetlennel végeztek Oroszországban. Míg a Monaco az idegenben szerzett 3-1-es megnyugtató elõnnyel várja odahaza a Young Boys csapatát.

A selejtezõ fordulók két különálló részbõl állnak: az egyik a "bajnokok ága" (néhány kevésbé számottevõ európai bajnokságok gyõzteseit foglalja magába), míg a másik a "nem bajnokok ága" (olyan csapatok tartoznak ide, akik a kiemelkedõ európai bajnokságokban a második, harmadik, vagy negyedik helyet kaparintották meg, ilyen például a United is). Mindkét ágon, a vesztes csapatok a 2015/16-os Európa Liga csoportköreiben folytathatják.
A pénteki sorsolás közép-európai idõ szerint délben kezdõdik. A United az oda-visszavágókat augusztus 18-19-én, és egy héttel rá, 25-26-án játssza.
Amennyiben a United kvalifikálja magát a 2015/16-os kontinens-torna csoportkörébe, akkor a sorsoláson a 2. számú kalapba kerülnek (melyet majd augusztus 27-én rendeznek), addig az Arsenal, a Manchester City, és az angol bajnokság gyõztese, a Chelsea az 1. számú kalapban kap helyet.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |