Fellaini segítené csapatát a Bajnokok Ligájában
Marouane Fellaini alig várja, hogy az õ szezonja is kezdetét vegye és segíthesse csapatát a Bajnokok Ligája küzdelmeiben, miután eltiltása miatt kihagyta a csapat elsõ két Premier League találkozóját.
Egy Hull City ellen kapott piros lap miatt a United belga óriása a szezon elsõ két mérkõzését kénytelen volt kihagyni. Az eltiltás miatt pedig még a Newcastle elleni találkozót is kénytelen lesz kihagyni.
Az eltiltás azonban nem vonatkozik a nemzetközi mérkõzésekre, így Fella ott lehet a Club Brugge elleni találkozón az Old Traffordon. Sõt, számára a Club Brugge nem ismeretlen csapat, hiszen honfitársai ellen szerepelhet a belga.
"Keményen edzettem minden nap és próbáltam fitt maradni. Talán kicsit többet is dolgoztam, mint a többiek, mert amíg õk edzések között kipihenték magukat a mérkõzésekre, addig én a tornateremben edzettem, hogy elkerülhessem a sérüléseket is. Remélem, hogy amikor játéklehetõséget kapok, akkor elég erõs leszek."
Fellaini meg van gyõzõdve arról, hogy csapatának a mai este folyamán be kell biztosítania a továbbjutást, mielõtt Belgiumba látogatnának.
"A legfontosabb számunkra az, hogy gólokat szerezzünk és megnyerjük a mérkõzést. Így egy jó eredmény birtokában utazhatnánk a szülõhazámba" - mondta Fella, aki a Standard Liege színeiben már szerzett gólt a Brugge ellen. "Meglátjuk, hogy mi fog egy hét múlva történni, de most az a fontos, hogy gólokat szerezzünk."
"Az tény, hogy az oda-vissza vágós rendszer azt jelenti, hogy bármi megtörténhet, de ahogy mondtam is, mi készen állunk a Club Brugge ellen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!