Shaw beszélt a remek szezonkezdésrõl
A Manchester United védõje az MUTV-nek beszélt arról, hogy most van a legjobb formájában, mióta megérkezett az Old Traffordra és reméli, hogy a sérülések elkerülésével egyre jobb lehet.
Az egykori Southampton játékos a szezon elsõ három mérkõzésén kezdõként lépett pályára és lenyûgözõ teljesítményt nyújtott. Megmutatta, hogy kiválóan védekezik és képes segíteni a támadásokat is. Ezáltal szerves részévé vált Louis van Gaal csapatának és a fiatal védõ reméli, hogy ez a jövõben sem lesz másként.
"Hosszú idõ után most érzem magam a legjobban" - lelkendezett Luke. "Az a célom, hogy folyamatosan játékban legyek, hogy tartani tudjam a formám és fitt maradjak. Remélhetõleg sérülések sem fognak hátráltatni ebben."
"A csapat még talán nem teljesít a legjobban, de már így is megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek és láthatott a közönség szép pillanatokat is" - tette hozzá Shaw. "Úgy érezzük, hogy jó az, amit csinálunk és ez a jövõben egyre jobb lesz. Hisszük, hogy képesek vagyunk rá."
Amikor arról kérdezték, hogy a jó szezonkezdés mennyire van összefüggésben azzal, hogy egyre inkább otthon érzi magát Manchesterben Shaw lelkesen nyilatkozott és elmondta, hogy soha nem volt kérdéses számára, hogy itt a helye.

"Tavaly sem éreztem rosszul magam Manchesterben, de idén valahogy sokkal otthonosabb. Rengeteg jó dolgot kapok a játékostársaktól, a stábtól és keményen dolgozom az edzéseken is. Nagyon boldog vagyok, hogy pozitívan alakulnak a dolgok."
"Az, hogy miként és mennyiért érkeztem a csapathoz és ezáltal egybõl a reflektorfénybe kerültem mindig hatással lesz rám. Idén viszont már sokkal jobban kezelem ezt a dolgot és sokkal többet tudok magamból adni. Nagyon jól érzem magam és boldog vagyok a Unitednél."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |