Bajnokok Ligája sorsolás csütörtök este
A Bajnokok Ligája csoportmérkõzéseinek sorsolására csütörtök este, magyar idõ szerint 17:45-kor kerül sor Monacoban. A Manchester United a második kalapba kerül melyben már jónéhány ismert nevet találhatunk.
A Vörös Ördögök 7-1-es összesítéssel biztosították helyüket a sorsolásra a Club BRugge ellen. Az elsõ találkozón 3-1, míg a szedai visszavágón sima 4-0-ás gyõzelmet aratott Louis van Gaal csapata. Az alábbiakban a sorsolás menetérõl és a lehetséges ellenfelekrõl olvashattok.
1999/2000 óta, mint minden évben most is 32 csapat indul a csoportkörök során. Õket nyolc csoportra osztják fel. Így egy csoportban négy csapat kap helyet és hazai pályán, valamint idegenben is találkozni fognak egymással a vetélytársak. Mintegy 22 csapat automatikusan kavlifikálta magát a Bajnokok Ligája fõtáblájára és hozzájuk csatlakoznak a selejtezõkbõl gyõztesen kikerülõ csapatok.
Az elsõ kalapban kapnak helyet a bajnok csapatok. Barcelona, Juventus, Bayern München, Chelsea, Benfica, PSG, Zenit és PSV. A többi csapatot a fennmaradó 3 kalapba osztják. A Manchester United a második kalapban várja a sorsolást. Velük egy kalapba került a Real Madrid, az Atletico Madrid, az FC Porto, az Arsenal, A Manchester City, a Valencia és a Bayer Leverkusen csapata.

Mint tudjuk a Sevilla miután megnyerte az Európa-ligát automatikus kvalifikációt kapott a Bajnokok Ligájába, így Spanyolország lett az elsõ nemzet, mely egy szezon során öt csapatot is indít a legrangosabb európai kupasorozatban. A spanyolok közül legkésõbb a Valencia csatlakozott az ötösfogathoz, miután kedden este kiharcolta a továbbjutást a Monaco ellen.
A Manchester United az 1-es, 3-as és 4-es kalapból kell, hogy szembenézzen egy-egy ellenféllel a csoportkörben. Valamint az is fontos, hogy azonos bajnokságból származó csapattal nem sorsolhatják össze egyik csapatot sem. Így az már biztos, hogy a Chelsea nem lesz egy csoportban Louis van Gaal csapatával.

Bajnokok Ligája kalapbeosztás:
- 1. kalap: Barcelona, Juventus, Bayern München, Chelsea, Benfica, PSG, PSV, Zenit
- 2. kalap: Manchester United, Real Madrid, Atletico Madrid, Manchester City, Valencia, Porto, Arsenal
- 3. kalap: Shakhtar Doneck, Sevilla, CSKA Moszkva, Olympiakos, Galatasaray, Lion, Roma, Dynamo Kiev
- 4. kalap: BATE Borisov, Mönchengladbach, Wolfsburg, Dinamo Zagreb, Maccabi Tel-Aviv, Gent, Malmö, FK Astana
A dátumok, amiket érdemes lesz megjegyezni:
- Elsõ mérkõzés: 2015.09.15/16.
- Második mérkõzés: 2015.09.29/30.
- Harmadik mérkõzés: 2015.10.20/21.
- Nagyedik mérkõzés: 2015.11.03/04.
- Ötödik mérkõzés: 2015.11.24/25.
- Hatodik mérkõzés: 2015.12.08/09.
A sorsolást élõben követhetitek:
- Sport 1 17:30
- Eurosport 1 18:00
- M4 Sport 17:45
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |