Ifjú Vörös Ördögök kölcsönben
A Manchester United az átigazolási idõszak utolsó napján kölcsönadta két fiatal játékosát, Liam Grimshaw-t, és Kieran O'Hara-t.
Grimshaw az elõzõ szezonban ott volt az Év U21-es játékosa jelöltek között a klubnál, a sokoldalú középpályás pedig most alig várja, hogy a Fir Parkban bizonyíthasson, ugyanis a skót Motherwell együttesét erõsíti januárig. A 2014-ben már a Morecambe csapatánál egy idõszakot kölcsönben eltöltõ játékos izgatottan beszélt az elõtte álló idõszakról.

"Nagyon várom, és ez új tapasztalat lesz majd számomra" - kezdte Grimshaw az MFC Tv-nek.
"Elõször is szeretném beverekedni magamat a csapatba, ezt követõen pedig annyi mérkõzésen pályára lépni, amennyin csak lehet, és játékosként fejlõdni."
"A Unitedben játszottam néhány pozícióban, elõször ugyanis középhátvédként, majd jobboldali bekként vetettek be, de a középpályát kedvelem igazán. Szeretek folyamatosan játékban lenni, és passzolni. Megnéztem néhány skót bajnokit, tudom, hogy jó a színvonal, úgyhogy már alig várom, hogy játszhassak."
Eközben a fiatal kapus, O'Hara egy hónapos ifjúsági kölcsönszerzõdés keretében a Morecambe-hez igazolt. A 19 éves hálóõr a Rákok szeptember 29-i, Luton Town elleni mérkõzéséig erõsíti ideiglenes együttesét, posztján második számúként, miután a csapat egyese, Barry Roche elveszítette poszttársát, Tony Thompsont sérülés miatt.

A Morecambe jelenleg 10. helyen áll az angol negyedosztályban, menedzserük, Jim Bentley pedig örül új igazolásuknak:
"Üdvözöljük Kierant a klubnál, és reméljük élvezni fogja a nálunk eltöltött idejét, és rengeteget tanul majd az itt tapasztaltakból."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ