Carrick megsérült

Michael Carrick sérülés miatt kikerült az angol válogatott keretébõl, amely okán kérdésessé vált a Liverpool elleni bevethetõsége is.


Arra lehetett számítani, hogy a 34 éves középpályás szerepet kap majd Roy Hodgson terveiben a Svájc elleni Európa-bajnoki sejeltezõn a Wembleyben, miután a szombati, San Marino elleni 6-0-s gyõzelmet csak a kispadról nézhette végig.

 

Egyelõre Carrick sérülését még nem azonosították, de ma Hodgson sajtótájékoztatója keretében beszámolhat róla.

 

Carrick eddig a Manchester United mind a négy bajnokiján szerepet kapott, de egyelõre még nem tisztázott, hogy a Liverpool vendégjátékakor ott lehet-e a pályán az Old Traffordon.

 

 

Tavaly novemberben Carrick szintén kikerült sérülés miatt a válogatott keretébõl lágyék sérülés okán, így a Szlovénia és a Skócia elleni találkozókat is kihagyni kényszerült.

 

Ezt követõen márciusban térhetett vissza újra a válogatottba, majd végig játszotta a Litvánia elleni 4-0-ra megnyert selejtezõt.

 

Azonban erre a szereplésére nem tudott építeni, ugyanis az elõzõ szezon végén elszenvedett vádlisérülését követõen Carrick nem állhatott hazája rendelkezésére az Írország elleni barátságos, és a Szlovénia elleni selejtezõ mérkõzéseken se júniusban.

 

Carrick jelenleg 33 válogatottsággal rendelkezik, utoljára az Olaszország elleni, márciusi 1-1-es döntetlenre végzõdõ barátságos mérkõzésen léphetett pályára Torinóban.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!