Beharangozó: Manchester United - Vfl Wolfsburg
Folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei, a Vörös Ördögök hazai pályán javíthatnak az eindhoveni fiaskót követõen.
Nem indult jól Louis van Gaal csapatának az idei BL, meglepetésre a PSV legyõzte a manchesterieket, akiknek szerdán nagyon fontos lesz, hogy megszerezzék a három pontot.
A Wolfsburg az elsõ körben legyõzte a CSZKA Moszkva csapatát, így a hollandok mellett a németek is 3 pontosak a csoportban. Ezért is fontos, hogy a United gyõzzön holnap, mert ha ez nem sikerülne, és a PSV elvinné a három pontot az oroszoktól, úgy komoly lépéshátrányba kerülnének Rooney-ék két forduló alatt.
Sajnos sérülés fronton romlott a helyzet, több játékosára sem számíthat Van Gaal. Azonban van olyan kerete, amellyel esélyesként léphet pályára szerda este.
Akik hiányozhatnak:
United: Carrick(izomhúzódás), Shaw(lábtörés), Rojo(comb), Herrera, Valencia, McNair
Wolfsburg: Knoche(boka), Vieirinha(comb), Luiz Gustavo(térd), Felipe
Egymás elleni mérleg:
2 mérkõzés, 2 United siker, 5-2-es gólarány mellett
A két csapat eddigi párharcai egymás ellen:
2009-10 United-Wolfsburg 2-1
2009-10 Wolfsburg-United 1-3
A két csapat formája a legutóbbi öt mérkõzés alapján:
United: GY V GY GY GY
Wolfsburg: D GY GY V D
A két csapat legeredményesebbjei:
United: Rooney 5 gól(3 BL), Depay 4 gól(3 BL), Martial 4 gól(0 BL), Mata 3 gól(0 BL)
Wolfsburg: Dost 6 gól(0 BL), Bendtner 3 gól(0 BL)
Bajnokok Ligája, B-csoport
Manchester United - Vfl Wolfsburg
Old Trafford, 2015.09.30. 20:45
Játékvezetõ: Kassai Viktor
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: De Gea - Darmian, Smalling, Blind, Young - Schweinsteiger, Schneiderlin - Mata, Rooney, Depay- Martial
Wolfsburg: Benaglio - Träsch, Naldo, Dante, Rodriguez - Guilavogui, Arnold, Caligiuri, Draxler, Kruse - Dost
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1
A találkozót a FanaticsTV-n és az M4-en ÉLÕben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!