Van Gaal honfitársát figyelmeztette
Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere azt mondta, Memphis Depay-nak azonosulnia kell csapata filozófiájával, mert ha nem tudja ezt megtenni, könnyen arra a sorsra juthat, mint Angel Di Maria és Radamel Falcao.
A szélsõ a nyáron érkezett a PSV Eindhoventõl és négy évre írt alá az Old Traffordon. Mindez azt jelentette, Depay folytathatta a közös munkát Van Gaallal, aki kivitte õt a 2014-es világbajnokságra a holland keretben.
Annak ellenére, hogy eredményesen indult manchesteri pályafutása, Memphis a hónap elején arról tett említést, hogy még mindig alkalmazkodnia kell a Premier League fizikai követelményeihez. A játékos legutóbbi, az Everton elleni siker során nem is került a kezdõbe, csak a kispadról nézte társait.
A Goodison Parkban elért siker után Louis van Gaal elmondta, segítõje, Ryan Giggs iránymutatást adott Depay-nak, aki nem igazán tudta befogadni a csapat filozófiáját.
"Ryan is adott tanácsokat neki, de a játékos önmaga felelõs saját tetteiért" - nyilatkozta. "Tiszteletben kell tartanod a csapat filozófiáját."

2014 augusztusában brit rekornak számító 59,7 millió fontért igazolta le Angel Di Mariát a manchesteri klub. Az argentin azonban nem tudott alkalmazkodni az angol élethez és nem tudott olyan formát mutatni, amit egy évvel ezelõtt láthattak tõle, és amivel nagyban hozzájárult Madridban a Bajnokok Ligájának elnyeréséhez.
Falcao - akit tavaly egy szezonra kölcsönvett a United a Monaco csapatától - szintén nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt hozni, ami után visszatért anyaklubjához, hogy aztán az idén nyáron a Chelsea-hez kerüljön kölcsönszerzõdéssel.
"Láttuk, hogy néhány játékos nem tudott alkalmazkodni a csapat filozófiájához. Ezt elõre nem lehet tudni. Ki kell várnod és majd kiderül ez. Ez történt Angel Di Mariával és Falcaóval is."
Mikor arról kérdezték, hogy mit kellene tennie Depay-nak ahhoz, hogy felszínre törjön a benne rejlõ potenciál, a menedzser így folytatta: "Ezt csakis Memphis-szel beszélem meg, nem veled. Hiszek-e benne még mindig? Természetesen! A fiatal játékosokkal az a baj, hogy nem képesek kiegyensúlyozott teljesítményre. Ezt meg kell tanulni. Nekünk pedig idõt kell adni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 11 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ