Berba mûvészi érdemei

A manutd.com-tól Steve Bartram a United edzõjével, René Meulensteennel elemzi, miért is futja idén a legjobb szezonját Dimitar Berbatov.


Mint egy mûvész a szabadidejében, Dimitar Berbatov úgy ismeri fel az alkotások erejét. Két ellentétes jelenettel mutatjuk be a United egyik fénylõ csillagának fejlõdését.

Berbatov két felelevenített pillanatképe között öt hónap telt el, mely idõ alatt a United csapatában a titokzatosból eljutott a nélkülözhetetlenig. Tavaly árpilisban az Ewood Parkban elszalasztott lehetõségkor frusztrált alak benyomását keltette. tenyerébe borulva csalódottságát nem rejtve. Majd fél évre rá, szeptemberben az õ góljaival verte a csapat a Liverpoolt, többek között lenyûgözõ ollózásával kápráztatva el a közönséget.

A csapat és a liga góllövõlistáját vezetve Sir Alex Ferguson csapatánk hatalmas támasza lett. Az öt gólos mûsora a Blackburn ellen csupán a harmadik ilyen teljesítmény volt a United történelmében, ahova a 64 év után, a Liverpool ellen lõtt mesterhármasával is bekerült, valamint a Birmingham elleni újabb triplázását követõen elérte a három mesterhármast egy szezon alatt, ami rajta kívül a klubnál csupán hat embernek sikerült.

 


Az említett három mérkõzésen góljainak több, mint a felét szerezte, ám emellett különösen fontos gólokkal is szolgált csapata számára. Leginkább otthoni környezetben tûnik a United fegyverének, teljesítményével pedig a csapat többi tagját is dinamikusabbá teszi.

"Minden klubnak van vázlata, identitása, a Unitedé kifejezetten erõs" - mondta az elsõ csapat edzõje, René Meulensteen. "A United a támadásokra épít, nagy sebességû, attraktív futballt bemutatva, melyben az egyéni képességekre és a kiszámíthatatlanságra alapozunk. Mindig ez volt a szándékunk."

"Berba látja a mûvészetet és a szépséget abban, ahogy lekezeli a labdát 30 yardról is, majd egy sarkazással továbbteszi a csapattársnak" - folytatta a holland szakember. "Ez egy mûvészi megközelítés, mely színt ad a játékunknak és teszi õt annyira színessé. Nagyon fontos tényezõje a csapatnak abban, amit el akarunk érni."

"Egyszer azt mondtam neki egyik edzésen, gondoljon magára úgy, mintha a világ legjobb zenésze lenne, a csapat pedig a legjobb zenekar. Mindenki játsza a saját dallamát - és Berba teljesítményével emeli az egész fényét. Ez az, amiért olyan szép dolgokat láthatsz."

A múltban a United fontos pontokat nem volt képes megszerezni a sérült Rooney hiányában, melyet az átigazolási spekuláció csak rontott idén. Nagy nevû játékosok, nagy értékû csatárok mennyisége miatt több média úgy vélte, Berbatov lesz az a személy, aki nem jár szerencsével és kénytelen lesz távozni. Ám Sir Alex hajthatatlan volt és kijelentette: "Dimitar itt fog maradni. Én bízom benne!"

A Fõnök látta a 9-es csatár egyedülálló irányítását, látását és ravaszságát, melyek minden más Premier League játékostól különböznek. A csatár pedig válaszolt a kétkedõknek. A nyár folyamán folyamatosan futott, hogy megtartsa erõnlétét, amikor visszatért a Unitedhez, az erõnléti- és kondícionáló edzéseken megnövelte munkáját. Hitt önmagában, ami kulcsfontosságú volt, hogy feljebb tudjon lépni teljesítményében.

"Erõsnek kell lenned, hinned önmagadban és tudnod, mire vagy képes" - mondta a bolgár az októberi Inside Unitedben. "Vannak idõszakok, amikor nem igazán érzed jónak magad, de vannak csapattársaid és menedzsered, akik mögötted állnak. Õk mindig támogatnak hátulról, mondván 'Ne aggódj, nem csak a csatárokkal történik ilyen, hanem más játékosokkal is', ez az, ami nagyon fontos volt."

Egy lenyûgözõ felkészülési idõszak arra ösztönözte Fergusont, további dícséretekben részesítse játékosát: "Tudjuk, hogy a megfelelõ játékos számunkra." A Chelsea elleni Community Shield mérkõzésen mutatott játéka után Fergie még inkább áradozott és már egyenesen zseninek nevezte Berbatovot. Hasonló bátorításokra lehetett számítani az öltözõbõl is: "Mindannyian tudjuk, mennyire jó Dimitar" - mondta Nemanja Vidic, majd Darren Fletcher is felszólalt: "Nagyon fontos része a csapatnak."

Meulensteen szerint a United sajátos kultúrája is nagyban növelte Berbatov önbizalmát. "Nagyon jó a klubban, hogy a menedzser és a személyzet többi tagja minden játékossal nagyon megértõek. Kellett nekünk, mert tudtuk, jól tudna együttmûködni velünk. Ha nehéz idõszakuk van, nagyon vissza tudnak esni. Ekkor még keményebben kell dolgoznunk, hogy vissza tudjuk hozni õket oda, ahol lenniük kell. Ezt a játékosok megérzik."

"Számíthatsz az emberekre, azokra, akikkel edzel, a stábtagokra, a menedzserre és neked csak egy dologra kell összpontosítanod: a lehetõ legjobb teljesítménnyel és eredménnyel elõállni a végsõ siker érdekében."

 


Berbatov ötcsillagos triplázásának és a Manchester City botlásának az Aston Villa ellenében a következménye, hogy a United ismét egy lélegzetnyi elõnyre tett szert ebben a nagyon izgalmas Premier League szezonban és Meulensteen szerint minden United riválisnak nagyon figyelnie kell Berbatovra a szezon hátralévõ részében.

"Berba rendkívül fontos ebben a szezonban és a versenyfutásban kulcsfigura lesz. A csapat számára roppant fontos láncszem akar lenni és megérti, mit kell tennie, hogy kulcsfontosságú tagja legyen a klubnak. Ehhez pedig a remek teljesítménye és góljai hozzájárulnak" - mondta az edzõ. "Azt szeretném látni, hogy ott lóg az érem a nyakában és hatalmas vigyorral örüljön a szezon végén. Amikor visszagondol, az jusson eszébe, mennyire sokat tett azért, hogy egy ekkora hatalmas eredményt érjen el."


 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!