Smalling büszke a védelmi rekordra
Chris Smalling elmondása szerint büszke a Manchester United ebben a szezonban nyújtott védelmi teljesítményére, különösen arra, hogy a Vörös Ördögök most már sorozatban ötödik mérkõzésüket hozták le kapott gól nélkül.
Louis van Gaal legénysége tétmérkõzésen immáron 555 perce nem kapott gólt, utoljára 2015. október 21-én, a CSZKA Moszkva elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkõzésen Seydou Doumbia tudott eredményes lenni ellenük büntetõbõl.
Smalling kétség kívül a Vörös Ördögök egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa az idén, nem véletlenül választották például a klub hivatalos honlapjának olvasói október hónap legjobbjának.
Az angol válogatott játékos teljesítménye nem kerülte el csapattársai figyelmét se, Wayne Rooney például a világ három legjobb védõje közé sorolta jelenleg, amely igencsak nagy elismerés a csapatkapitány részérõl.
Egy, a MUTV-nek adott interjúban Smalling elmondta, elégedett mind saját, mind pedig az egész védelem eddigi produkciójával ebben a szezonban, különösen úgy, hogy menedzserüknek gyakran kellett változtatni a hátsó alakzat összetételén sérülés, vagy eltiltás miatt.

"Az elmúlt év során nagyon jó mérlegünk volt ebben a tekintetben, az elõzõ hónapban pedig rengeteg mérkõzést hoztunk le kapott gól nélkül, amely a védelmünknek nagyon nagy elégedettségre ad okot" - kezdte Chris.
"Még akkor is képesek voltunk erre, amikor néhány változtatás volt a védelem összetételében, ugyanis olyankor is összetartottunk."
"Mindenki tudja a feladatát, úgyhogy nagyszerû egy ilyen jó hátsó alakzat tagjának lenni, különösen tudva azt, hogy a másik kapu elõtt is lehetõségünk van gólt szerezni, ha szoros lenne az állás."
Smalling sietett rámutatni, a csapat minden tagja hozzájárul ahhoz, hogy a csapat minél biztosabb lábakon álljon az ellenfelek támadásaival szemben.
"Szerintem rengeteg menedzser vallja azt, hogy a védekezés a csatároknál kezdõdik, mi pedig védõként tudjuk, hogy nagy segítségünkre van, ha a két csatár már a labdakihozatalkor nyomást gyakorol" - tette hozzá.
"Ha képesek erre, nagyban megkönnyítik a dolgunkat. Mindenki tudja, ha az egész csapat nem dolgozik együtt, az nagyon megnehezíti a védõk dolgát, úgyhogy mindenki kiveszi a részét."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |