Berbatov: A csapatszellem miatt nyertünk
Dimitar Berbatov szerint a Manchester United lenyûgözõ csapatszelleme döntött el a Vörös Ördögök számára a Blackpool elleni kedd esti mérkõzést.
A bolgár támadó újabb két góllal toldotta meg idei, eddig sem kevés góljai számát, amelyekkel már 20 találatnál jár ebben a szezonban - köztük a három pont sorsát eldöntõ gyõztesgóllal - azonban elmondása szerint õ mindvégig hitte, hogy a Manchester United képes lehet felállni kétgólos hátrányából.
"Mi az a csapat vagyunk, amelyben mindig megvan a hit, legyen akármilyen rossz mérkõzésünk - 1-0-ás vagy 2-0-ás hátrányunk - mindig biztosak vagyunk benne, hogy ha képesek vagyunk egy gólt szerezni, akkor azt több is követni fogja. Ez volt a helyzet ma is" - kezdte az egykori Tottenham játékos az ESPN tv-csatornának.
"Csapatként harcoltunk, különösen a második félidõben. Az elsõ félidõ nem éppen sikerült jól számunkra, és a Blackpool is jó játékkal rukkolt elõ, de a másodikban megcsillantottuk tudásunkat, és gyõztünk."
Finoman fogalmazva is pocsékra sikerüld a Manchester United számára a találkozó elsõ félideje, és Berbatov elmondása szerint társaival még szerencsésnek is érezték magukat, hogy csak két gólos hátránnyal vonulhatnak a szünetre. Azonban a félidõben mindenki bíztatta a másikat, amely úgy tûnik, bevált.

"Úgy jöttünk ide játszani, hogy a stadion, és annak közönsége nem éppen a legbarátságosabb, emellett a pálya minõsége se volt éppenséggel olyan, mint otthon az Old Traffordon, ami kicsit nehezítette számunkra a körülményeket, mert a labda ide-oda pattogot" - tette hozzá.
"Nagyon tetszetõs játékkal állt elõ a Blackpool, és szép gólokat szereztek - akár több is összejöhetett volna nekik az elsõ félidõben. Azonban szerencsénkre, csak 2-0-ra tudtak vezetni, ezt követõen pedig az öltözõben azt mondogattuk magunknak, 'képesek vagyunk megcsinálni'. És meg is csináltuk."
"A cserék megváltoztatták a mérkõzés menetét. Giggs tapasztalata, intelligenciája, és beívelései jelentették a különbséget. Chicharito mindig gólratörõen játszik; csak a gólszerzés jár a fejében. Ezt ma is bizonyította. Sikerült nekem is szép gólt szereznem, ráadásul rögtön kettõt, de a csapatszellemmel nyertük meg a mérkõzést."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |