Beharangozó: Watford vs. Manchester United
A kéthetes szünet után, a 13. forduló nyitómérkõzésén a Watford csapata fogadja vendégül a Manchester Unitedet.
Csapat hírek:
Watford csatára, Odion Ighalo szerepeltetésérõl csak ezután döntenek, miután elég késõn érkezett vissza a nigériai válogatott edzõtáborából.
Sebastian Prodl, Tommie Hoban és Joel Ekstrand is kihagyni kényszerül a hétvégi mérkõzést.
A Manchester United csatárai, Wayne Rooney, és Anthony Martial nélkül kénytelenek játszani, akik betegség, illetve sérülés miatt nem tudják vállalni a mérkõzést.
Michael Carrick, Marouane Fellaini, Antonio Valencia és Luke Shaw szintén nem bevethetõ, de Matteo Darmianra újból lehet számítani, eltiltásának letöltése után.
Ahogy az edzõk látják:
A Watford vezetõedzõje, Quique Sanchez Flores elmondta: "Maximálisan fel kell készülnünk, ugyanis egy nagy csapat ellen kell pályára lépnünk."
"A Manchester City ellen 45 percen keresztül, míg az Arsenallal szemben pedig egy órán át versenyben voltunk, így a következõ meccsen az a célunk, hogy másfél órán át partiban legyünk."
"A mérkõzésen maximális tisztelettel, szervezetten, és teljes odaadással fogunk játszani."
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal közölte: "Azt hiszem mindenki tudja, hogy Michael Carrick, és Anthony Martial sérült, sõt még Fellaini is. Az utóbbi meglepõ számomra, mivel azt hittem, hogy a válogatott szünetrõl felépülve tér vissza, de sajnos nem."
"Erre még egy nagy csapás ért, mivel Rooney is beteg, így úgy vélem, egy nagyobb problémánk akadt. Wilson játszhat elõl, de még nem tud végig játszani egy egész meccset, mert még nem vette fel a mérkõzés ritmusát."
Fej – fej mellett:
A Manchester United utóbbi négy egymás elleni mérkõzését megnyerte az angol bajnokságban, míg minden sorozatot beleértve egy a szám kilenc.
Minden sorozatot tekintve, a United az utolsó négy idegenbeli látogatása során mindig három ponttal távozott a Vicarage Roadról.
Watford:
A Watford idén, az angol elsõosztályban nem szenvedett még vereséget egymás követõ két mérkõzésen.
Az eddigi 12 kapott góljukból, 11-et a második félidõben szedték össze.
A Darazsak átlagosan 0,92 gólt szereznek mérkõzésenként, amely a második legalacsonyabb érték az élvonalban.
Odion Ighalo ebben a szezonban már hét gólt szerzett az angol bajnokságban, csak a Leicesteres Jamie Vardy talált be többször az ellenfelek hálójába.
Manchester United:
A United rendelkezik a legjobb védelem rekordjával a Premier League-ben, mindösszesen nyolc gólt kaptak az eddigi 12 mérkõzésükön. A legutóbbi hat bajnoki mérkõzésükbõl, ötöt lehoztak kapott gól nélkül, és minden sorozatot figyelembe véve 555 (!) perce nem kaptak gólt.
Louis van Gaal vezetésével már nyolc meccset úsztak meg bekapott gól nélkül, míg tavaly az egész szezon során ez a szám tizenegy volt.
Az Opta adatai szerint, a Vörös Ördögök a kialakított helyzeteik csak 20%-át értékesítik.
Azonban az utolsó öt élvonalbeli mérkõzésükbõl háromszor nem tudtak gólt szerezni.
Wayne Rooney-nak egy találatra van szüksége, hogy a Manchester United örökös góllövõ ranglistáján egyedüli második helyen szerepelhessen. Jelenleg Denis Law-val megosztva 237 találattal áll, míg az élen Sir Bobby Charlton van 249 góllal.
Akik hiányozhatnak:
Manchester United: Luke Shaw, Antonio Valencia, Marouane Fellaini, Michael Carrick, Wayne Rooney, Anthony Martial
Watford: Sebastian Prodl, Tommie Hoban, Joel Ekstrand
A Watford a 11., míg a Manchester United a 4. helyrõl várja ezt a mérkõzést.
A találkozó játékvezetõje az a Robert Madley lesz, aki elsõ alkalommal fújja a sípot a Manchester Unitednek
Premier League 13. forduló
Watford - Manchester United
Vicarage Road, 2015.11.21. 13:45
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A mérkõzést élõben a Digi Sport1 csatornán, és a Fanatics TV-n követhetitek.
manutdfanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!