Friss hírek a sérültekrõl
Louis van Gaal nem számíthatott szombaton Marcos Rojóra és Jesse Lingardra, miután a játékosok a hét folyamán sérülést szenvedtek.
Mind Rojo, mind pedig Lingard pályán volt a hétközi, PSV Eindhoven elleni összecsapáson, de a páros nem utazott el a King Power Stadiumba. Az 1-1-re végzõdõ bajnokit követõen a menedzser az MUTV-nek elmondta, mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak.
Louis van Gaal pont Rojo kiesése miatt tért vissza a háromvédõs rendszerhez a Leicester City ellen. A találkozót követõen a holland elmondta: "Nem tudtam játszatni õket. Lingard egy jó formában lévõ játékos volt, szóval kár érte."
"Rojo a mi bal védõnk, miatta is nagy kár, mert így a játékosaimat más alakzatba kellett állítanom. Ezért három védõvel kellett játszanunk."
A csapatkapitány, Wayne Rooney miatt is aggódhattak Manchesterben, akit a 68. percben lecserélt LvG. A menedzser azonban elmondta, a sérülése nem annyira komoly, mint azt elsõre gondolták.
"Nem, nem hiszem, hogy Wayne megsérült. Csatárt akartam változtatni. Martial vagy Rooney kerülhetett szóba, mivel nem mindig futottak be a belsõ védõk mögé, amit pedig akartam. Ezért váltani akartam, õ sántikált, így könnyû volt már döntenem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!