Van Gaal taktikai változtatásait magyarázza

Louis van Gaal az MUTV-nek megmagyarázta, miért változtatott csapata felállásán a szombati, Leicester City elleni 1-1-es döntetlen alkalmával.


Elõször úgy tûnt, hogy a Vörös Ördögök négy védõvel állnak majd fel, ahol Daley Blind játszik a védelem baloldalán, de õ aztán középen játszott, míg Ashley Young kapott szerepet szárnyvédõként a balszélen. Az ellenkezõ oldalon Matteo Darmian játszott, míg középen a kimagasló teljestítményt nyújtó Chris Smalling és Patrick McNair alkotott belsõ védõtriót Blinddel.

 

Phil Jones és Marcos Rojo sérülései keresztülhúzták Van Gaal védelmi terveit, az alkalmazott rendszer célja pedig az volt, hogy minimálisra csökkentsék a Shinji Okazaki, és Jamie Vardy által jelentett veszélyhelyzetet, aki egyébként gólt szerzett.

 

"Rengeteg sérültem van a védelemben, úgyhogy egy kicsit erre voltam kényszerítve" - kezdte Van Gaal annak ismertetését, miért változtatott taktikáján.

 

 

"De emellett az is közrejátszott, ahogy a Leicester játszik."

 

"Le kellett zárnom a szabad utakat Vardy és Okazaki elõtt, így ez volt az egyik legfõbb ok, és így egy emberrel több játékosunk volt a középpályán, így rengeteg helyünk volt, és emiatt uraltuk a mérkõzést. De több lehetõséget kellett volna kidolgozunk, amit nem tudtunk megtenni. Több helyzetünk volt, mint a Leicester Citynek, de nem túl sok."

 

"Az elsõ játékrészben nem tudtunk annyira dominálni, mint a másodikban. Úgyhogy a fordulás után gólt vártam a csapattól, de sajnos nem jött össze. Nekik is volt egy nagy helyzetük; eladtuk a labdát, mert [Paddy] McNair csatárnak képzelte magát abban a pillanatban, az út pedig azonnal megnyílt elõttük, amit be is futottak."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!