Herrera: Már majdnem ünnepeltem
Ander Herrera elismerte, a Chelsea elleni mérkõzés második félidejében már majdnem ünnepelt, ám Thibaut Courtois hihetetlen védése meggátolta ebben.
Az energikus középpályás Anthony Martial beadására csapott le a Stretford End elõtt és már úgy tûnt, gól lesz a helyzetbõl, ám a Kékek kapusa elképesztõ reflex mozdulattal hárítani tudott.
Ez a gólnélküli döntetlen azt jelenti, a Vörös Ördögök továbbra is a tabella hatodik helyét foglalják el, de Herrera elégedett volt a sokat javult teljesítménnyel.
"Azt hiszem, jól tettem bele a lábam a beadásba" - mondta az MUTV-nek. "Megfelelõ pozícióban voltam. Anthony beadása nagyon jó volt, nem tudom, Azpilicueta beleért-e egyáltalán."
"Õszintén szólva nem is tudom, mi történt. Már ünnepelni akartam, de láttam, hogy nincs bent a labda. Ma megmutattuk, hogy mi voltunk a jobbak, de ez sem volt elég. Nem lehetünk boldogok, de büszkék igen azért, amit ma nyújtottunk. Realistának kell lennünk, meg kell nyernünk a mérkõzéseket, és ez az, amit játszanunk kell, úgy gondolom."

Bár a találkozó végére mindkét csapat fáradtnak tûnt és gólokat sem láthattunk, a nyílt játék révén sok remek dolgot is láthattak a szurkolók.
"Láthattad, a Chelsea veszélyt jelentett így is, amilyen helyzetben vannak. Nagyon-nagyon kemények és fantasztikus játékosaik vannak. Szerintem mi voltunk a jobbak. Rengeteg energiával és szenvedéllyel játszottunk, így kell játszanunk, de túl sokat nem mondhatok, beszéljen helyettem az, amit a pályán nyújtunk és tegyük büszkévé a szurkolókat."
"A Premier League mindig megadja a lehetõséget arra, hogy a legjobb helyekért harcolj és úgy vélem, ma mindent megtettünk. Az utolsó 20 percben már nem úgy mozognak a lábaid, ahogy az agyad pörög és azt gondolod, nem megy már, de most lesz pár nap pihenõ, utána ismét harcba szállunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |