Beharangozó: Manchester United - Sheffield United
A mai napon a Vörös Ördögök számára is megkezdõdik az FA kupa. Vajon komolyan veszi a csapat a sorozatot? Este kiderül.
Gyõzelemmel kezdte az évet Louis van Gaal gárdája, mely 11-szeres gyõztesként indul neki a kupasorozatnak. Az ellenfél az a Sheffield United lesz, mely a harmadik vonalban (League One - a szerk.) próbálja kiharcolni a feljutást. Jelenleg a 8. helyen áll a csapat úgy, hogy csak 4 pontra van a rájátszást érõ helytõl, ráadásul egy mérkõzéssel kevesebbet játszott, mint a jelenleg 6. Peterborough.
Mondhatni kötelezõ gyõzelmet kell hoznia ma a Manchester Unitednek, hiszen alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen nagyon jól megy a Vörös Ördögöknek. De látva az utóbbi hetek teljesítményét és a kupák kiszámíthatatlanságát, ez a meccs sem lesz egyszerû Rooney-ék számára.
Pedig Van Gaal bõ kerettel készülhet, nincs sok sérültje, sõt már Jesse Lingard is bevethetõ a mai találkozón.
Akik hiányozhatnak:
United: Jones(boka), Valencia(boka), Rojo(váll), Shaw(láb), Powell(vádli)
Sheffield Utd: -
Érdekességek:
A két csapat négyszer találkozott egymással az FA kupában, a 90-es évek elején, közepén egymás után három évben is összesorsolták õket.
Jól megy a sheffieldieknek magasabb osztályú csapatok ellen, hisz legutóbbi hat ilyen ellenfelük közül csak egy tudta legyõzni õket.
A manchesteriek remekeltek alacsonyabb osztályú gárdák ellen, hiszen legutóbbi 36 ilyen ellenfélbõl csak egy tudta legyõzni õket ebben a sorozatban.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 92 meccs, 43 United siker, 15 döntetlen, 34 sheffieldi gyõzelem, 150-127-es gólarány a United javára.
FA kupa mérleg: 4 meccs, 3 United siker, 1 sheffieldi gyõzelem, 5-2-es gólarány a United javára.
A két csapat FA-kupa párharcai egymás ellen:
1989-90 Sheffield-United 0-1
1992-93 Sheffield-United 2-1
1993-94 Sheffield-United 0-1
1994-95 Sheffield-United 0-2
A két csapat formája a legutóbbi öt mérkõzésük alapján:
United: V V V D GY
Sheffield: GY GY GY GY V
Legeredményesebb játékosok ebben a szezonban:
United: Martial 8 gól, Rooney 8 gól, Mata 5 gól, Depay 5 gól
Sheffield Utd: Sharp 11 gól, Baxter 7 gól, Adams 7 gól, Sammon 6 gól
FA kupa, 3. kör
Manchester United - Sheffield United
Old Trafford, 2016.01.09. 18:30
Játékvezetõ: Jonathan Moss
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: De Gea - Darmian, McNair, Smalling, Blind - Schneiderlin, Carrick - Lingard, Herrera, Depay - W.Keane
Sheffield Utd: Long - Brayford, Edgar, Collins, McEveley - Coutts, Basham, Hammond, Woolford - Sammon, Sharp
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1
A találkozót a FanaticsTV-n és a SPORT 2-n ÉLÕben nézhetitek meg!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |