Van Gaalt is untatja és bosszantja a Manchester United
Louis van Gaal elárulta, idõnként még õt is untatja csapata játéka ebben a szezonban, de kijelentette, a Manchester United "nem játszhat mindig fantasztikus futballt".
Van Gaal taktikáját ismét kritikai hangok követték a klub egykori játékosai, mint például Paul Scholes, körébõl, miután a United csak nagy erõfeszítések árán tudott összehozni egy 1-0-s sikert a Sheffield United elleni FA-kupa mérkõzésen múlt szombaton.
Legutóbbi 10, Old Traffordon lejátszott mérkõzésükön csak 7 gólt szereztek a Vörös Ördögök, az egész szezonban pedig csak kétszer tudtak eredményesek lenni hazai pályán az elsõ félidõben, azonban Van Gaal kijelentette, a szurkolók boldogok lehetnek egymás után aratott két gyõzelmükkel.
"Voltak meccsek, amiket élveztem, és voltak, amiken nagyon unatkoztam vagy dühös voltam, mert nem voltunk képesek az ellenfelünk védelmét szétzilálni" - kezdte.
"De ilyen a futball. Tudják, hogy az elsõdleges aggodalmam a védekezés? De nem aggódom jobban a védekezés miatt, mint a támadás miatt. Jelen pillanatban hiányzik belõlünk a kreativitás, ezt mindenki láthatja, de ezek a játékosok a múltban jól játszottak, tehát képesek rá."
"A Manchester United szurkolójaként most boldog lehet az ember, mert ott vagyunk a kupa következõ körében, és a legutóbbi két meccsünket megnyertük. A szurkolóknak tudniuk kell, hogy mindig nem játszhatunk fantasztikus futballt."
"A korábbi idõkben is ugyanez volt a helyzet. Sajnálom, de ez ilyen."

Van Gaalt azért is kritizálják, hogy nem hagyja el helyét a United kispadján és ad instrukciókat játékosainak a technikai zónából. Õ az egyetlen menedzser a Premier League-ben, aki nem tesz így.
"Nem vagyok Sir Alex [Ferguson], amint tudják. Mindenki más, és én nem hiszek az oldalvonal mellõli ordítozásban" - védte meg filozófiáját a holland menedzser.
"Mivel kupamérkõzést játszottunk, rengeteg Sheffield United szurkoló ordibált, így nem könnyû magadat megértetni ilyen helyzetben."
"Én abban hiszek, hogy az egész hét, a felkészülés folyamán kell kommunikálnunk, és én hiszek a játékosaimban, akiknek teljesíteniük kell."
"Ez nagyon nehéz a zaj miatt. Rengeteg menedzser ordítozik az oldalvonal mellõl, de kétlem, hogy valós hatással lenne ez a játékosaira."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 11 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ