Rooney: Létfontosságú, hogy legyõzzük a Sunderlandet
Wayne Rooney szerint ahhoz, hogy a Manchester United életben tartsa Bajnokok Ligája indulási reményeit, létfontosságú a hétvégi gyõzelem.
A Vörös Ördögök szombaton a forduló nyitómérkõzésén a Sunderland vendégeként lépnek pályára, vasárnap azonban két rangadót is rendeznek, elõbb az éllovas Leicester City látogat az Arsenal otthonába, ezt követõen pedig a Manchester City és a Tottenham mérik össze erejüket az Etihad Stadionban.
A United jelenleg hat pontra van a negyedik, Bajnokok Ligáját érõ helytõl, azonban a csapatkapitány szerint ez a forduló remek lehetõség lehet arra, hogy a csapat felzárkózzon az élbolyhoz.
"Természetesen kötelezõ a gyõzelem" - kezdte értékelését az MUTV-nek adott exkluzív interjújában. "Újra az elsõ négyben szeretnénk végezni, annyira elöl, amennyire csak lehet. Ehhez az egyetlen mód az, hogy mérkõzéseket nyerjünk."
"A Sunderland otthonában a múltban jól szerepeltünk és most is szeretnénk jó teljesítményt nyújtani, de úgy gondolom, hogy szombaton az eredmény lesz a legfontosabb."
"A bentmaradásért küzdenek és szenvedélyes rajongótáboruk van, szóval nehéz mérkõzésre számítunk."
"Az egyetlen dolog, amit nem tudunk befolyásolni az, hogy a szurkolóik felspanolják a játékosokat. Minden adandó alkalommal el kell hallgattatnunk a táborukat, de 100%-ig biztos, hogy harcolni fognak a gyõzelemért."
Rooney a támadásokban újból számíthat Anthony Martial és Jesse Lingard támogatására és a 30 éves támadó nem gyõzte dicsérni fiatal csapattársainak jelenlegi formáját. Lingard a Chelsea elleni találatával zsinórban második mérkõzésén volt eredményes, míg a francia Martial is kihagyhatatlan tagja a csapatnak mióta ebben az évben feljavult a Vörös Ördögök formája.
"Úgy gondolom, hogy mindkettejük elõtt fényes jövõ áll" - mondta a csapatkapitány. "Nagyszerûen játszanak és folyamatosan lekötik a védõk figyelmét, így folyamatosan területet biztosítanak a támadóinknak és középpályásainknak."
"Remélhetõleg folytatják jelenlegi formájukat és biztos vagyok benne, hogy ha így lesz, nagyobb esélyünk lesz."
Lingard gólörömére kitérve elmondta, hogy a csapattal utazó szurkolók tõle semmiképp sem fogják látni a mozdulatot.
"Megpróbált rávenni, hogy csináljam vele. Talán ha tíz évvel fiatalabb lennék, meg is tenném!" - mondta a 30 éves játékos. "Azt gondolom, hogy ez olyan dolog, ami az interneten kering, és szerintem Jesse is beállt a sorba!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |