Moyes: Van Gaalnak BL-be kell vinnie a Unitedet
David Moyes arra figyelmeztette Louis van Gaalt, ha nem sikerül az elsõ négybe vezetnie csapatát, azt nem fogják elfogadni a Manchester Unitednél.
Miután szombaton 2-1-es vereséget szenvedett a manchesteri csapat a Sunderland otthonában, még távolabb került a top 4-tõl. Ugyanis a veregés hatására a Vörös Ördögök továbbra is hat pontnyira vannak a Manchester City-tõl, de már úgy, hogy a városi rivális egy mérkõzéssel kevesebbet játszott. A meccset követõen Van Gaal elismerte, az Európa Liga megnyerése jelenti csapata számára a legjobb utat a Bajnokok Ligájába.
Moyes jól ismeri a helyzetet, miután az egyetlen szezonját idõ elõtt kellett befejeznie a Unitednél, mely akkor a bajnokság hetedik helyén végzett. A skót azt is elmondta, a Man United olyan klub, melynek a Bajnokok Ligája megnyeréséért kell harcolnia, nem pedig azért, hogy elindulhasson Európa legrangosabb sorozatában.
"Tudtam, hogy a Manchester Unitednek be kell jutnia a BL-be" - nyilatkozta Moyes a Goals on Sunday-ben.
"A Manchester Unitednek ott kell lennie. Azon a szinten akarnak lenni, ha nem feljebb. Megnyernék a sorozatot, ha megtehetnék, nem pedig a kvalifikációért hajtanának."
Van Gaal kapcsolata az utóbbi hónapok során egyre rosszabb, ami annak a következménye, hogy a holland menedzser jövõjével kapcsolatos találgatások csak nõnek.

A sajtó számos résztvevõje írt arról, hogy Jose Mourinho válthatja a jelenlegi szakvezetõt, hisz a United vezérkarából már többen ezt akarják, Van Gaal pedig arról beszélt, csalódott lenne, ha ez lenne a helyzet.
Moyes átélt már hasonlót és tudja, kellemetlen az, ha a United csapata tudása alatt teljesít.
"Jelenleg nagyon figyel Louis van Gaalra a média" - folytatta a skót. "Amikor elveszítettem az állásom, sokan õt dicsérték - az emberek, a média és mindenki más. Most ezek közül számos illetõ mondja azt, hogy ki kell rúgni õt."
"Ha a Manchester Unitedet vezeted, ezt kapod. A média nagyon figyeli a tevékenységedet, de még mindig hiszem, hogy én voltam a megfelelõ egyén a feladatra."
Huszonhat bajnoki mérkõzést követõen a United 41 pontot szerzett és 33 gólt lõtt idén, míg Moyes vezetésével 42 pontja volt a csapatnak és 41 rúgott góllal állt.
Mikor arról kérdezték, hogy vajon méltatlanul bántak-e vele Van Gaalhoz képest, a skót így reagált: "Tudom, hogy az ok, amiért elveszítettem a munkám a Manchester Unitednél az volt, hogy nem nyertem elég meccset. Ez ilyen egyszerû."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 10 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ