Herrera: Soha nem fogjuk feladni
Ander Herrera kijelentette, õ és csapattársai egészen az utolsó pillanatig harcolni fognak a Manchester United bajnoki 4. helyéért, miután a szerda esti Watford elleni 1-0-s gyõzelemmel folytatták remek sorozatukat.
Szoros mérkõzést tudott gyõzelemre vinni a United, köszönhetõen a mérkõzésen ideiglenes csapatkapitányi posztot ellátó Juan Mata szabadrúgásgóljának, amely azért is ér nagyon sokat, mert e közben a bajnoki riválisok közül a Tottenham, az Arsenal és a Manchester City is vereséget szenvedett, így az Old Traffordon aratott sikerrel már holtversenyben negyedikek a Vörös Ördögök.
A mérkõzést követõen a MUTV-nek nyilatkozva Herrera elmondta, megújult a keret hite abban, hogy képesek lehetnek biztosítani a következõ szezonra is a Bajnokok Ligájában való szereplés lehetõségét, miután sikerült legyûrniük a Lódarazsakat.
"Õszintének kell lennünk, nem játszottunk túlzottan jól. Meg kell tanulnunk megnyernünk az ilyen mérkõzéseket, amikor az idõjárás nem éppen kedvezõ" - kezdte a spanyol középpályás.
"A mérkõzés elején nem bántunk jól a labdákkal, és lehetõségeket biztosítottunk az ellenfél számára, de ha harcban akarunk lenni mindenért, így a legjobb négybe kerülésért is, az ilyen mérkõzéseket hoznunk kell. Megmutattuk, milyen szenvedéllyel bírunk azt illetõen, hogy az utolsó pillanatig harcolunk, és amikor nem is játszunk jól, akkor is bennünk van a hit, hogy nyerhetünk."

A Watford és az Arsenal elleni sikerekkel elõször tudott a Manchester United egymás után két mérkõzést nyerni a bajnokságban, azóta, hogy novemberben hazai pályán legyõzték a West Bromot, majd idegenben a Watfordot. Herrera és társai figyelme most már arra irányul, hogy ezt három mérkõzésre nyújtsák vasárnap, amikor újra a West Brom lesz az ellenfél, ezúttal azonban a The Hawthornsban.
"A Premier League-ben soha nem tudhatod, mi történik a következõ mérkõzésen" - kezdte.
"Meggondoltnak és alázatosnak kell lennünk, és most ahhoz a West Bromhoz kell látogatnunk, akik tegnap döntetlent értek el a listavezetõ otthonában, úgyhogy nem vár ránk könnyû feladat. De ha a Manchester Unitedben játszol, akkor meg kell tanulnod megnyerni ezeket a mérkõzéseket."
"Tudjuk, hogy néhány héttel ezelõtt nem játszottunk jól, és olyan mérkõzéseket veszítettünk, amelyeket nem szabadott volna. Két lehetõségünk van: vagy feladjuk, vagy a végéig harcolunk, mi pedig utóbbit akarjuk tenni."
"Ott akarunk lenni a legjobb négy csapat között, ez pedig nem lesz könnyû, mert kemény ellenfelekkel nézünk szembe, de mi vagyunk a Manchester United, és az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk, mert még sok forog kockán - három sorozatban is versenyben vagyunk."
"Szerintem, ha az ellenfeleink le akarnak gyõzni minket, akkor fel kell kötniük a gatyájukat, mert mi az utolsó pillanatig nem fogjuk feladni a küzdelmet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |