Fosu-Mensah köszönetet mond csapattársainak
Tim Fosu-Mensah megköszönte manchesteri csapattársainak a segítséget, mellyel simán indult pályafutása a felnõttek között.
A 18 éves játékos azonnal a reflektorfénybe került, amint a padról beállt az Arsenal elleni 3-2-es siker során, váltva a megsérült Marcos Rojót. A holland U19-es válogatott játékos a Manchester City elleni rangadón is kapott néhány percet, és már a negyedik fellépését könyvelhette el Louis van Gaal csapatában.
Miután pozitívan vélekedtek róla, a sokoldalú védõ nagyon örült, hogy komoly érettséggel sikerült kezelnie az Ágyúsok elleni óriási alkalmat.
"Amikor a padon ültem, sokkal idegesebb voltam, mint amikor elõször játszanom kellett. Szerencsére a társak körülöttem nagyon sokat segítettek. Michael Carrick, Daley Blind és Guillermo Varela tényleg segítettek abban, hogy jól szerepeljek és tegyem, amit kell" - nyilatkozta Tim a Manutd.com-nak adott exkluzív interjúban.
"A mérkõzést követõen Carrick, Memphis és Blind is odajött hozzám. Mint ahogyan a menedzser is, aki gratulált nekem. Ryan Giggs szintén. Mindenki azt mondta, jól dolgoztam, ami nagy öröm volt számomra."

Néhány nappal az Arsenal elleni meccs után Fosu-Mensah elsõ alkalommal kapott helyett a kezdõcsapatban és végig a pályán volt belsõ védõként a watford elleni 1-0-s siker során.
"Az volt az elsõ alkalom, hogy kezdhettem, de mint mondtam már, a játékosok körülöttem kisegítettek. Egy fiatal srác számára az, hogy ilyen nagy meccsre bekerül a csapatba azt mutatja, hogy a menedzser bízik benne. Úgyhogy jó teljesítménnyel akartam ezt visszafizetni."
"Nyilvánvaló, hogy továbbra is keményen kell dolgoznom. Fiatal játékosként ezt kell tenned és hallgatnod kell a menedzser és az edzõk adta tanácsokra, különösen ha több találkozón is pályára akarsz lépni. Majd amikor eljön az esély, jól kell teljesítened és a legtöbbet kihozni belõle. Boldog vagyok, de mint mondtam, lehajtott fejjel tovább kell dolgoznom a saját játékomon."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |