Fellaini: Reagálnunk kellett
Marouane Fellaini elárulta, a gyõzelem volt a legfontosabb a Manchester United számára szerda este, ami sikerült is, így a Vörös Ördögök bejutottak az FA-kupa elõdöntõjébe.
A középpályás visszatért a kezdõcsapatba és nagyon fontos gólt szerzett a találkozón, amivel hozzájárult ahhoz, hogy a United 2-1-re nyerjen a sorozat 6. körének újrajátszott találkozóján az Upton Parkban és ezzel jegyet foglalt április 23-ra, amikor is korábbi klubja, az Everton ellen léphet pályára a Wembley-ben.
Fellaini elégedett volt csapata teljesítményével, amivel válaszolni tudott a Tottenham ellen elszenvedett 3-0-s vereségre - még úgy is elégedett volt, hogy a Kalapácsosok James Tomkins fejesgólja után nyomtak az egyenlítésért.
"Természetesen reagálni akartunk, ami sikerült és nyertünk" - nyilatkozta a belga az MUTV-nek. "Hetven-nyolcvan percig jól teljesítettünk; sok helyzetet kialakítottunk és tartottuk a labdát."
"A végén nehéz volt, mert nagyon nyomtak, így nehezebb volt megtartani a játékszert, de ma a legfontosabb az volt, hogy megnyerjük a meccset. Mindenki örül és folytatnunk kell ezt."
Miután Marcus Rashford zseniális tekeréssel nyitotta meg a góltermelést, egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy Fellaini közelrõl betaláljon azáltal, hogy Anthony Martial lövése éppen hozzá pattant.
"Tudtam, hogy ki fogja hagyni [Martial], mert ballal lõtt!" - viccelt Marouane, aki harmadik gólját lõtte a szezonban. "Ott álltam a kapu elõtt és csak a kapu felé fordítottam a térdem. Végül ez fontosnak bizonyult."

"Mindig jó dolog gólt szerezni; jót tesz az önbizalomnak. Most lesz egy meccsünk szombaton, amit meg kell nyernünk saját szurkolóink elõtt."
Fellaini a 18 éves Rashfordot is dicsérte, aki már hatodik gólját szerezte 11 mérkõzés alatt.
"Nagyszerû találat volt, nagyon örültem miatta. Jelen pillanatban jól teljesít és gólokat szerez, ami fontos a csapatnak, jó lökés számunkra, úgyhogy remélem így folytatja."
Fellaini már játszott egy elõdöntõt a kupában, tagja volt annak az Evertonnak, mely 2009-ben kiütötte a sorozatból a Unitedet, de a 28 éves játékos reméli, segíteni tudja a manchesteri csapatot abban, hogy megnyerje a trófeát és sikerrel zárja a szezont.
"Amikor nyolc éve az Evertonnál voltam, elõdöntõt játszottunk a United ellen és nyertünk. Remélem, ezúttal is a gyõztes oldalon állok majd."
"Egy ilyen klubnál, mint a Manchester United, nyernünk kell valamit. Szerintem minden játékos ezt akarja tenni ebben a szezonban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |