Smalling izgatott a Wembley miatt
Chris Smalling már nagyon izgatott, hogy szombaton az FA-kupa Everton elleni elõdöntõjében a Wembleyben léphet majd pályára, és elmondása szerint önbizalommal telve várják a találkozót sorozatban három megnyert mérkõzésük után.
Miután a világ legrangosabb kupasorozatának legjobb négy csapatába kerüléséért múlt héten legyõzték idegenben a West Hamet, a Vörös Ördögök egymást követõen két gyõzelmet tudtak aratni hazai pályán a bajnokságban, sorrendben az Aston Villa és a Crystal Palace ellen.
Szerdán este újabb kitûnõ védõprodukciót láthattunk Smallingéktól, és mivel a United támadóalakzata is potensnek tûnt a Palace ellen, így nem csoda, ha az angol középhátvéd és társai is már izgatottan várják a szombati, nemzeti stadionban rendezendõ csatájukat.
"Nagyon várom már, mert ez egy nagyszerû alkalom lesz" - kezdte Smalling, aki eddig három alkalommal szerepelhetett a Wembleyben, mindannyiszor gyõztes csapat tagjaként, és mindhárom sikert a Community Shield döntõjében aratva.
"Remélhetõleg el tudjuk végezni a feladatunkat az Everton ellen, és másodszor is visszatérhetünk [a döntõre]."

Míg a Palace menedzsere, Alan Pardew számos változtatást eszközölt csapatában a szerdai mérkõzésre, kétség nélkül a vasárnapi, másik FA-kupa elõdöntõt szem elõtt tartva, addig Smalling egy erõs kezdõcsapattal felálló Unitedben lehetett gyõztes csapat tagja, Louis van Gaal döntése pedig beigazolódott a 2-0-s, meggyõzõ sikerrel.
"Magabiztos gyõzelem volt" - tette hozzá a bekk.
"Szerintem irányításunk alatt tartottuk a mérkõzést az elejétõl a végéig, és rengeteg lehetõséget tudtunk kidolgozni, úgyhogy jó érzésekkel várhatjuk a szombati napot."
Ahhoz, hogy a United 2007 után ismét egy FA-kupa döntõben szerepelhessen, számos játékos sérülésbõl való visszatérése is hozzájárulhat, közülük is kiemelkedik Wayne Rooney, aki nemrég újra a kezdõcsapatban is helyet szorított magának. Smalling elmondása szerint a szélesebb merítési lehetõség lökést adhat számukra, és szerinte a menedzser is örül, hogy több lehetõség közül választhatja ki a legmegfelelõbb összeállítású csapatot.
"Az elmúlt mérkõzések során számos játékosunk visszatérhetett, és mindenki egyre jobb erõnléti állapotba kerül."
"A menedzser most jobb helyzetben van, hiszen szinte a legerõsebb kezdõcsapatát állíthatja így össze, amely remélhetõleg képes lesz a szombati feladatunk maradéktalanul történõ elvégzésére."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ