Schweinsteiger visszatérhet a Bayern Münchenbe
A Bayern München elnöke, Karl-Heinz Rummenigge elmondta, Bastian Schweinsteiger elõtt nyitva áll az ajtó, amennyiben vissza szeretne térni korábbi klubjába.
A Sky tudni véli, Schweinsteiger egyike annak a számos játékosnak, akiket idén nyáron a United elengedhet.
A német hétfõn töltötte 32. születésnapját, és pont ezen a napon kellett kiürítenie öltözõszekérényét az elsõ csapatnál a híradások szerint, továbbá több újság egybehangzóan arról számolt be, hogy Mourinho azt kérte tõle, eddzen a tartalékokkal.
Schweinsteiger 2015-ben nyolcszoros Bundesliga bajnokként, hétszeres Német-kupa gyõztesként érkezett az Old Traffordra, emellett pedig 2013-ban a Bajnokok Ligáját is elhódította az együttessel. A Unitednél azonban sérülések hátráltatták az egész szezon alatt, így mindössze 31 alkalommal szerepelt a csapatban minden sorozatot figyelembe véve.
Tekintve, hogy a lapok szerint Paul Pogba hamarosan visszatér a Unitedhez, Schweinsteiger számára ez könnyen Unitedes karrierje végét jelentheti annak ellenére, hogy még két év hátra van a szerzõdésébõl, és a Bayern elnöke, Karl-Heinz Rummenigge elárulta, Bastian számára nyitott az ajtó, amennyiben vissza szeretne térni korábbi együtteséhez.
"Egy bizonyos ponton éreznie kell a vágyat, hogy vissza szeretne térni, ezt követõen beszélni fogunk vele" - mondta Rummenigge a Sport Bildnek.
A Bayern Münchennél ifjúsági edzõ Tobias Schweinsteiger, Bastian testvére hétfõ reggel a twitteren fejezte ki nemtetszését azzal kapcsolatban, ahogy testvérével bánnak, a bejegyzésben csak annyit írva, 'nincs tisztelet.'

Schweinsteiger a múlt héten jelentette be visszavonulását a német válogatottól, melyben 120 alkalommal szerepelhetett, köztük a 2014-es Világbajnokság döntõjén, melyet megnyert a Nationalelf.
Rummenigge szerint Schweinsteigernek nem lesz nehéz új csapatot találnia és úgy tûnik, van jövõje a Bayern Münchennél, amennyiben távozik az Old Traffordról.
"Fontos olyan játékosokat a csapathoz kötni, akik megérdemlik, hogy itt szerepeljenek" - mondta a Bayern csapatkapitánya, Philipp Lahm a Sport Bildnek. "Basti ismer mindent és mindenkit itt, elszánt lenne, hogy itt dolgozhasson."
Schweinsteiger korábbi csapat-, és válogatott társa, Oliver Kahn elmondta, a középpályás túl fiatal még ahhoz, hogy visszavonuljon.
"Biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatával Basti még mindig képes egy élcsapat vezére lenni. Egyértelmûen túl fiatal és túl erõs, hogy a visszavonulás mellett döntsön" - írta Kahn Facebook oldalán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 10 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ