Ibrahimovic 91 éves rekordot állíthat be
Zlatan Ibrahimovic parádésan indította életét a Manchester Unitednél, a csatár pedig egy 91 éve fennálló rekordot is megdönthet, ha gólt szerez szombaton a Hull City ellen.
A nyári igazolás eddig mindhárom tétmérkõzésén - a Leicester City, a Bournemouth és a Southampton ellen - eredményes tudott lenni a Vörös Ördögök mezében, és négy góljával vezeti a házi góllövõlistát.
Ibrahimovic mindössze a kilencedik játékos a United történelmében, aki elsõ három mérkõzésén be tudott találni az ellenfelek hálójába, és az elsõ a 70-es évek elején tevékenykedõ Ian Storey-Moore óta. Storey-Moore 1972 márciusában és áprilisában a Huddersfield, a Crystal Palace és a Coventry City kapuját is bevette, miután Manchesterbe igazolt a Nottingham Foresttõl.
Alex Dawsonnak 1957 áprilisában ehhez mindössze 1 hétre volt szüksége, míg a második világháborút követõen ez rajta kívül még Eddie Lewisnak és Ted Buckle-nak sikerült.
Azonban Jimmy Hanson, egy helyi játékos, akit még a Stalybridge Unitedtõl szerzõdtettek, személyében van a klubnak egy olyan játékosa is, aki elsõ négy tétmérkõzésén tudott eredményes lenni sorozatban, és ironikus módon éppen a hétvégi ellenfél Hull City ellen szerezte meg deübtáló gólját 1924 novemberében. A csatárt ezt követõen gólt jegyzett a Blackpool és a Derby County elleni döntetlenek alkalmával is, de a 10 emberrel küzdõ Kosok elleni mérkõzés volt késõbbi hatása is karrierére.
Az "Old Trafford-i csatának" nevezett összecsapáson a 20 éves játékos egyenlítõgólja közelrõl született, miután a csapatkapitány, Frank Barson átemelte Olney kapust egy szögletbõl. Bár így mattolni tudta a vendégek védelmét, azon a mérkõzésen jól látszott, hogy még nem áll készen a fizikumban és agresszivitásban felé növõ ellenfél védõk elleni küzdelemre, amely egyébként az egész másodosztályra jellemzõ volt akkoriban.
Hanson negyedik pályára lépése sokáig, egészen szeptemberig váratott magára, a Villa Parkban pedig nem is vallott szégyent, hiszen a 2-2-es Aston Villa elleni, már az elsõ osztályban elért döntetlenen, megint eredményes tudott lenni. Gólsorozata öt nappal késõbb, a Manchester City elleni városi derbin szakadt meg, de elsõ hat mérkõzésén így is ötször tudott betalálni, mert a Burnley 6-1-es legyõzésébõl is góllal vette ki a részét.

Tehát ezen a héten Ibrahimovic rögtön történelmet írhat, ha a svéd csatár túl tud járni a Tigrisek védelmének eszén is a KCOM Stadiumban. Sok szerencsét Zlatan!
Gól elsõ három tétmérkõzésén:
Bob Donaldson - 1892/93
George Millar - 1894/95
Jimmy Hanson - 1924/25
Jack Ball - 1929/30
Ted Buckle - 1946/47
Eddie Lewis - 1952/53
Alex Dawson - 1956/57
Ian Storey-Moore - 1971/72
Zlatan Ibrahimovic - 2016/17
Gól elsõ négy tétmérkõzésén:
Jimmy Hanson - 1924/25 & 1925/26
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |