U18: United 5-1 Middlesbrough
A United fiataljai az Everton elleni 5-1 után szintén ugyanilyen arányban gyõzték le a Middlesbrough együttesét.
A Finch Farmon aratott gyõzelem okozta magabiztosságot sikeresen mentették át a következõ ütközetre a fiatalok.
Az idõjárás egyszerûen pocsék volt, miután az elõrejelzéseknek megfelelõen egy nagyon vizes pályán kellett játszani Carringtonban.
Az új edzõ, Kieran McKenna és segítõje, Colin Little bizonyára elégedettek ezzel a teljesítménnyel, nem csak amiatt, hogy ismét nagyarányú gyõzelmet aratott a csapat, de az sem elhanyagolható, hogy milyen körülmények között tette mindezt.
A Unitednek a 37. percig kellett várnia elsõ góljára, Indy Boonen talált be Angel Gomes passzából, az elsõ félidõ így még kevésbé eseménydúsan telt, ellentétben a másodikkal.
Nem tûnt úgy, hogy a United számára könnyû lesz a helyzet, miután röviddel a szünet után a Boro egalizált Brendan Holdsworth 23 méteres bombájával.
Úgy látszott a vendégeket feldobta lõtt góljuk, azonban 5 perccel késõbb ismét hátrányba kerültek, Gomes újabb gólpasszt osztott ki, ezúttal Idris Kanunak. Kanu gólja beindította a gólcsapot, ami után a United megállíthatatlan volt a hátralévõ idõben.
Magasszintû foci következett és a United következõ három gólja egytõl-egyig remekül kivitelezett találatok voltak.
Kanu második gólját lõtte az 59. percben, majd 10 perccel késõbb Kayner Diedrick-Roberts készítette elõ Gomes számára a negyedik találatot.
A bár bõrig ázott, de örömmel teli szurkolók elõtt már úgy tûnt 4-1 lesz a végeredmény, azonban a rendes játékidõ utolsó percében Jake Kenyon gólpasszából DJ Buffonge megkoronázta a csapat kitûnõ teljesítményét az ötödik, egyben a mérkõzés utolsó találatával.
U18 Premier League | 2016. szeptember 3-a | Aon Training Complex | Gólszerzõk: Boonen 36, Kanu 52, 58, Gomes 68, Buffonge 90; Holdsworth 47
United: Moutha-Sebtaoui; Tanner, O'Connor, Dunne (Ercolani 51), Kenyon; Whelan, Hamilton; Buffonge, Gomes, Boonen (Makela 71); Kanu (Diedrick-Roberts 63). Nem használt cserék: Johnstone, Barrett.
UPDATE: A mérkõzés összefoglalója ide kattintva megtekinthetõ.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló