Fellaini meghálálná Mourinho bizalmát
Marouane Fellaini szeretné folyamatosan visszafizetni menedzserének, Jose Mourinhonak az eddigi belé vetett hitét.
A belga válogatott játékos került a szurkolók kereszttüzébe, miután Louis van Gaal letargikus játékát többek között vele azonosították.
Fellaini Mourinho kinevezése óta reneszánszát éli a csapatban, és a United eddigi négy tétmérkõzésének minden egyes percén szerepelt a középpálya szívében.
A 172. Manchester City elleni derbihez közeledve Fellaini arra törekszik, hogy Mourinho bizalmát kihasználva elnémítsa kritikusait.
"Louis van Gaal bízott bennem, nagyon sok mérkõzést játszottam. Ebben a szezonban a pozíciómban játszom és érzem a menedzser bizalmát" - mondta a Sky Sports-nak.
"Magabiztossá tett és én mindent meg fogok tenni. [Mourinho bizalma] nagy hatással volt rám, hiszen ha valaki kétszáz százalékosan megbízik benned, akkor azt vissza kell fizetned."
Amikor arról kérdezték, meglepõdött-e amiatt, hogy ennyi játékidõt kapott Mourinhotól ezidáig, így felelt: "A menedzser tisztában van a kvalitásaimmal, tudja, mire vagyok képes."
"Már az elsõ napon beszélgettünk, amikor visszatértem nyaralásomból és keményen dolgoztam, ahogy mindig is teszem."

Fellaini betalált a United 4-2-es gyõzelmével végzõdõ derbin 2015 áprilisában
"Nem kell bemutatnom magam, minden eddigi menedzserem tisztában volt a képességeimmel. Ma itt vagyok és keményen próbálkozom, mint mindig, hogy a legjobb teljesítményem nyújthassam a pályán."
A 2013-ban az Evertonból 27.5 millió font ellenében érkezõ Fellaini hetedik manchesteri derbijére készülhet, amikor Pep Guardioláék az Old Traffordra utaznak szombaton ebédidõben.
Elõreláthatóan a mérkõzésen a United menedzsere, Mourinho elõáshatja a csatabárdot régi ellenfele, Guardiola ellen, ami egy extra élt ad majd a rendszerint heves mérkõzésnek.
Fellaini már alig várja, hogy érezhesse a derbire jellemzõ atmoszférát: "Mindenki szeretne ezeken a mérkõzéseken játszani, ez egy nagy meccs, egy derbi és a világon mindenki nézni fogja ezt az összecsapást, szóval ez mindkét csapat számára fontos mérkõzés lesz."
"Amikor a City vagy a Liverpool ellen játszol, tapintható a feszültség, de úgy vélem ez ebben a szezonban hatalmas, ugyanis új játékosok és menedzserek is érkeztek."
"Sok játékos érkezett az országba idén, ahogy sok nagyszerû menedzser is, szóval ez a szezon különleges lesz."
"Lesznek kihívások a találkozón, de a közönség mögöttünk fog állni, szóval jó mérkõzésre számítok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 10 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ