Beharangozó: Feyenoord - Manchester United
Sûrûsödik a programfüzet a Vörös Ördögök számára, hiszen elindul az Európa-liga is, így már hetente két találkozót kell játszania a csapatnak.
Nem várható könnyû mérkõzés Hollandiában, hiszen az a Feyenoord fogadja a manchesterieket, amelyik kiválóan menetel hazája bajnokságában és igencsak gólerõs játékot is mutat.
Bár egy holland bajnokságban szereplõ csapatot nem érdemes összehasonlítani egy angollal, azért az öt mérkõzésen lõtt 15 gól - valamint a kettõ kapott - figyelemre méltó Kuytéktõl, így a United védelmének keményen kell állnia a sarat. Fõleg ha visszaemlékszünk egy másik holland klub, a PSV elleni, közelmúltban lejátszott mérkõzésekre, melyek szintén azt sugallhatják számunkra, nem szabad félvállról venni a holnap esti összecsapást.
Jose Mourinho több játékosát fel sem tette a repülõre, így nem nehéz kijelenteni, ezúttal több játékos is a kezdõben kap helyet azok közül, akik a bajnokikat leginkább csak a padról nézték.
Egymás elleni mérleg:
Eddig a két csapat két alkalommal játszott egymással, még az 1997/98-as Bajnokok Ligája szezonjában csaptak össze. Rotterdamban Andy Cole triplájával 3-1-re nyert a United, míg Manchesterben Paul Scholes és Denis Irwin góljaival 2-1-es hazai siker született.
Érdekességek:
A Feyenoordnak nem igazán megy angol klubok ellen, eddig 21 olyan mérkõzése volt, amikor angol ellenféllel csapott össze, ebbõl csak hatot nyert meg, viszont tízszer vereséggel zárt. Hazai pályán is negatív a mérlege, 10 meccsbõl csak hármat nyert meg, hat vereség ellenében.
A United nem nyert a legutóbbi három idegenbeli meccsén az EL-ben.
Még soha nem volt a United az EL csoportkörében.
A manchesteriek 14 alkalommal játszottak holland csapat ellen, ebbõl hetet megnyertek, négy alkalommal szenvedtek vereséget.
Zlatan Ibrahimovic 2001-ben már játszott ebben, jobban mondva az EL elõdjének számító UEFA-kupa sorozatban.
A két csapat formája a legutóbbi öt mérkõzésük alapján:
Feyenoord: GY GY GY GY GY
United: GY GY GY GY V
Legeredményesebb játékosok ebben a szezonban:
Feyenoord: Elia 3 gól, Kuyt 3 gól, Jörgensen 3 gól
United: Ibrahimovic 5 gól
Európa-liga, A-csoport
Feyenoord - Manchester United
De Kuip
Játékvezetõ: Jesus Gil Manzano (ESP)
Lehetséges kezdõcsapatok:
Feyenoord: Jones - Karsdorp, Botteghin, Kongolo, Woudenberg - El Ahmadi, Kuyt, Vilhena - Toornstra, Jörgensen, Berghuis
United: De Gea - Darmian, Smalling, Blind, Rojo - Schneiderlin, Herrera - Young, Mata, Depay - Ibrahimovic
ManUtdFanatics.hu tipp: 0-1
A találkozót a FanaticsTV-n és az RTL 2-n ÉLÕben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ