Mourinho nyugodt a Chelsea-hez való visszatérése elõtt
A Manchester United menedzsere nem mutatta izgalom jelét, mielõtt immáron a Vörös Ördögök kispadján ülve vasárnap délután visszatér korábbi klubjához, a Chelsea-hez.
Az 53 éves menedzser a Chelea történelmének legeredményesebb edzõje, miután két idõszakot is eltöltött a kékek kispadján, és három bajnoki cím mellett három Ligakupát, valamint egy FA-kupát is nyert a londoniakkal.
Mourinho második Chelsea-nél töltött periódusa a 2015/16-os szezon közepén ért véget, miután bajnoki címvédõként kiábrándító szezonkezdetet tudhattak maguk mögött, melynek okán késõbb lehetõsége volt júniusban csatlakozni a Unitedhez és most elõször térhet majd vissza egykori sikerei helyszínére immár a Vörös Ördögök menedzsereként.

A csütörtöki, Európa-liga siker utáni sajtótájékoztatón beszélve Mourinhot megkérték, hogy értékelje a Chelsea formáját az új menedzser, Antonio Conte irányítása alatt, valamint arról is faggatták, milyen lesz számára visszatérni egykori kenyéradója otthonába.
"Nem kell elemeznem a szezonkezdetüket, de ha ránézünk a tabellára, és megnézzük, hol állnak, akkor nem lehet rossz az idénykezdetük" - mondta a menedzser. "Tudtam, hogy Angliában dolgozva, a Premier League-ben maradva elõbb vagy utóbb a Chelsea ellen kell majd játszanom és, hogy a Stamford Bridge-re is vissza kell majd térnem. A számítógépes sorsolás pedig úgy döntött, hogy most kell oda mennem, szóval oda megyünk."
Miután 2007-ben távozott a Chelsea-tõl Mourinho új csapatával, az Inter Milánnal visszatért a nyugat-londoni székhelyû klubhoz és a médiának azt mondta "mindig szerencséje van a Bridge-n". Amikor arról kérdezték, milyen fontos lehet ez ezúttal is, a United menedzser elmagyarázta, korábbi kommentárja miért vesztette érvényét.
"Amikor ott játszottam az Interrel ezelõtt, sosem veszítettem mérkõzést a Stamford Bridge-n, hiszen volt egy [veretlen] hazai rekordom" - mondta. "Mostanra azonban már pár alkalommal kikaptam a Bridge-n. A múlt szezonban kétszer vagy háromszor is kikaptam, szóval többet már nem mondhatom el ugyanazt. Most csak azt mondhatom el, hogy veszítettem ott."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |