Manchester United 1-0 Manchester City

Egy kötelezõ és becsületmentõ mérkõzésen van túl a csapat, bár még a ragyogástól távol állnak. Lássuk a City elleni Ligakupa mérkõzést röviden:


Nem hiányzott még egy fontos mérkõzés, még egy rangadó a csapatnak, hiszen nincsenek a legjobb formában és a Liverpool, Chelsea, Manchester City sorozat 10 nap alatt nem kicsit húzós. Ennek ellenére pozitívan ülhettünk le a képernyõk elé, hiszen a "zajos szomszéd" eléggé tartalékos csapattal állt ki ellenünk.

 

A 2. percben egy Navas beadást követõen Iheanacho a kapu elõl fölé fejelt, majd egy jó darabig nem történt semmi érdemleges, mindkét csapat tesztelgette a másikat, szabadrúgásokat harcoltak ki védõk és csatárok egyaránt.  Az elsõ izgalmasabb mozdulat a 10. percben volt, amikor Navas befelé indult meg és indította Garcia-t a 16-os szélén, de Carrick ott volt és a labda kigurult a pályáról. Kirúgás következett, de néhányan büntetõt véltek látni az esetben. Az elsõ sárga lap a 13. percben bújt elõ, ezt Iheanacho kapta. Rögtön utána Carrick próbálta meg indítani Mata-t a jobb szélen, de a spanyol lesen volt.

 

A 22. percben Mata-t olyan 25 méterre a City kapujától felrúgta Otamendi, az ezt követõ szabadrúgást Ibra végezte el, ami lepattant a falról és szögletet ítélt a bíró. Valencia elkésett belépõje sárgát ért a 26. percben, Fernando a földre került.

 

Szabálytalanságok tömkelege utána a 36. percben Rashford és Shaw összjátéka után utóbbi balról tört be és visszatette középre. Pogba-nak hosszú volt, így Ibrahimovic rúgta rá, de beleléptek és a kapufa fölé szállt szögletre. Egy perccel késõbb már Rashfordnak készített elõ egy ígéretes helyzetet, azonban a fiatal csatár lövését is blokkolták, így United szöglet lett. Pogba cselezett, megbotlott, majd próbálkozott egy beadással bal szélrõl, azonban Caballero Ibra elõtt ért a labdához és kiütötte.

 

Blind rontott el egy passzt, a kezdõkörben labdát szerzett a City és 3 gyors passzal oda jutottak, hogy Nolito helyzetbe hozta Iheanacho-t, aki egyedül indulhatott meg a bal szélrõl a kapu irányába. Három védõ rohant középrõl segíteni De Gea-nak, aminek meg is lett az eredménye, a fiatal csatár bal lábas lövését még csak szöglet sem követte.

 

A 45+1. percben egy csodálatos indítást követõen sokan szidták a bírót, hiszen Valencia ellen kezezést fújt le, ami nem volt megalapozott. Ezzel nagyjából le is járt az elsõ félidõ, ami nem sikerült túlságosan izgalmasra.

 

Változatlanul lépett a két csapat pályára a második félidõ kezdetén, azonban mindkét táborban megváltozott a mentalitás és sokkal inkább akarták a labdát. Rögtön a 47. percben Iheanacho próbálta helyzetbe hozni Nolito-t, azonban lesre szaladt, mivel késõn jött a labda. Hatalmas kõ esett le a United védelem szívérõl. Pogba ellen büntetõt fújtak a hazai térfélen, de sikerült labdát szerezni. Ibra kapta a labdát, majd passzolt Pogba-nak, aki ballal próbálta meglepni a rövid sarkon Caballero-t, aki beleért a lövésbe és a kapufáról kifele pattant a labda.

 

Az 50. percben Rashford hozta helyzetbe Pogba-t, aki egyensúlyát vesztve jóval a jobb kapufa mellé lõtt. Kezdett melegedni a helyzet, a Vörös Ördögök gépezete beindult, hiszen Rashford és Herrera is kapura lõtt, elõbbit blokkolták, utóbbi célt tévesztett.

 

 

 

 

 

54. perc: ÉS OTT AZ ÁTTÖRÉS! Rojo fejelt a középpályáról magasan labdát elõre, Ibrahimovic meglépve a védõtõl laposan beadja középre. Érkezik Herrera, bal lábbal a labda mellé lép és megpróbálja továbbengedni, de Fernando fellöki. Szerencsére a labda továbbgurul és az érkezõ Mata 8 méterrõl ballal laposan a kapufa mellé lövi. Caballero-nak esélye sem volt kivédeni, a Kékek védõi földbe gyökerezett lábbal nézték végig az eseményeket. 1-0 a United javára.
 

A City próbál támadni, de semmi érdemleges nem születik belõle. A 60. percben Valencia passza késõn indul és Mata lesre szalad. A kékek frusztrációja csak nõ, Kolarov 20 méterrõl a csillagok közé lõ. A 63. percben egy magas labda csorog le Pogba-ról Rashfordhoz, aki bal szélen megindul majd egy fantasztikus beadást produkál az érkezõ Ibrahimovic elé, azonban Kolarov becsúszása megzavarta a svédet, így elmarad a gól.

 

Csere: Sané le, Sterling fel. Navas maradt a jobb szélen és próbálkozott a beadásokkal, azonban Shaw állta a sarat, legrosszabb esetben is csak szöglet lett a City-nek. Sterling szabad poszton játszott, a támadó harmad minden pontján felbukkant, hol elõkészíteni akart, hol pedig gólt szerezni - eredménytelenül.

 

Sterlinget buktatták, így szabadrúgás a City-nek. Kolarov végzi el, nem sokkal jobban, mint a percekkel ezelõtti kapura lövését. 71. perc: újabb csere, Nolito helyett Aguero lép pályára. Kell a gól a kékeknek.

 

Mindez folytatódott a 73. percig, majd Mourinho cserélt: Mata jött le fáradtan, helyére Schneiderlin jött megtartani a vékony elõnyt. Fernando lépett oda Ibra-nak, szabadrúgás következett. 

 

Maffeo utolsó csepp erejével tisztázott egy indítást követõen a 79. percben, United szöglet. City támadást követõen Navas lõ jobb lábbal, de beleállnak a lövésbe. Passzolgatnak De Gea 16-osa elõtt, majd elveszítik a labdát és Rashford szándékosan kirúgja szélre majd leül. Úgy látszik, hogy sérült vagy rúgást kapott, kell a csere. Lingard jön fel helyette a 82. percben.

 

85. perc: Aguero kap egy indítást és megpróbálja leszaladni Carricket, de megbotlik és elakasztja a középpályást. United szabadrúgás a saját térfelérõl. Két perccel késõbb Pogba indítja Schneiderlin-t, de lest fújnak ellene. A City hátul passzolgat, Ibrahimovic labdát szerez, megtartja és próbálja indítani Lingardot a bal szélen, de Kolarov szabálytalankodik ellene. 

 

A hivatalos játékidõ utolsó másodperceiben érdekes dolgok történtek. Otamendi kapta a labdát és próbált indulni, de lekaszálta Pogba. Visszajátszás alapján elõbb labdát ért, majd utána talpalt, de Mike Dean ezt másképp látta és rohant a sárga lappal. Eközben a City próbálta gyorsan elvégezni a szabadrúgást, amit természetesen Ibra nem engedett, majd a bíró elõtt odébb rúgta a labdát, mert nem jó helyrõl akarták elvégezni a City szabadrúgást. Hirtelen elõjött megint a sárga, így a United fél perc alatt 2 sárgát is kapott.

 

A hosszabbítás 4 perc, amiben nem sok minden történt. A United labdát tartott és passzolgatott, a City belefáradt a próbálkozásokba.

 

Ligakupa, 4. forduló
Manchester United 1-0 Manchester City
Old Trafford, 75196 nézõ

 

Játékvezetõ: Mike Dean

 

United: De Gea - Valencia, Blind, Rojo, Shaw - Carrick, Herrera - Mata, Pogba Rashford - Ibrahimovic

Nem használt cserék: Romero, Darmian, Young, Fellaini, Depay

 

City: Caballero - Maffeo, Otamendi, Kompany(Kolarov 45.), Clichy - Navas, Garcia Serrano, Fernando, Nolito(Aguero 71.) - Sané(Sterling 63.),  Iheanacho

Nem használt cserék: Gunn, Fernandinho, Gundogan, Adarabioyo

 

Gólszerzõ: Mata 54'

Sárga lap: Valencia, Ibrahimovic, Pogba illetve Iheanacho


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!