Heaton: még mindig Fergie a fõnök

Sean Dyche irányítása alatt Tom Heaton a Burnley csapatánál állandó kezdõ immár a Premier Ligában, sõt angol válogatott kerettagnak is mondhatja magát, ám a United egykori kapusa számára még mindig Sir Alex Ferguson „a fõnök”.


Heaton még 11 évesen csatlakozott a Manchester Unitedhez, hogy aztán 13 év múlva ingyen távozzon a klubtól annak ellenére, hogy döntése kisebb hajszárító hatást váltott ki Fergusonból, még úgy is, hogy az angol hálóõr sosem tudta beverekedni magát a kezdõ 11-be.

 

 

6 esztendõ távlatában bátran jelentette ki, hogy ott és akkor jó döntést hozott. Idén az õ neve mellett áll a legtöbb védés a legmagasabb osztályban, májusban pedig az angol válogatottban is pályára léphetett az ausztrálok elleni felkészülési meccsen.

 

 

Ezzel együtt a 30 éves játékos örömmel emlékezett vissza idejére annál a klubnál melyet a korszak egyik legkiemelkedõbb csapataként írt le. Heaton második alkalommal tér vissza egykori kenyéradójához szombat délután – tavaly februárban 3-1 arányban nyert a United a Burnley ellen.

 

 

„Ott nõttem fel, tanultam meg a szakmámat, de az érzés, hogy hétrõl hétre vágyakozol a játéklehetõség után, sosem hagyott nyugodni” – fogalmazott Heaton. „Elérkezett az idõ, hogy újra megvitassuk a szerzõdésem meghosszabbítását, de eljutottam arra a pontra, amikor azt gondoltam, ideje továbbállni és elõrelépni a karrieremben.”

 

 

„Nehéz pillanat volt közölni Sir Alex-szel, hogy menni akarok, aki el is küldött melegebb éghajlatra ezért. Érthetõ, hiszen 13 évet töltöttem ott, hogy aztán ingyen távozzak, de 3 héttel késõbb behívott magához újra és azt mondta, tiszteletben tartja a döntésemet és mindig számíthatok rá, ami a világot jelentette számomra.”

 

 

 

 

„Párszor összefutottunk azóta, járt az edzõpályánkon is, ilyenkor pedig egyenesebben állsz és még mindig fõnöknek hívod. Ez sosem változik. Mindenki zrikált érte napokon keresztül, de ez berögzõdik, hatalmas tisztelettel vagy felé.”

 

 

„Szerencsére az, hogy egy Premier League csapat tagjaként térhetek vissza oda végsõsoron a döntésemet igazolja.”

 

 

Heaton mielõtt elkötelezte volna magát a Turf Mooron, egy évet lehúzott kölcsönben a Bristol City-nél is, illetve tagja volt a 2008-as Bajnokok Ligája-gyõztes keretnek.

 

 

A rangsorban azonban csak a harmadik helyet töltötte be Edwin van der Sar és Thomas Kuszczak mögött, a Chelsea elleni 11-es párbajt a moszkvai Luzhniki Stadionban pedig csak a lelátóról követhette végig.

 

 

Mindez egyfelõl emlékezetes élményt, másfelõl viszont karrierjének Unitednél eltöltött fejezetének a végét is jelentette.

 

 

„Moszkvában másképp kezdtem el látni a dolgokat. Minden nap edzettem, elutaztam abban a szezonban minden meccsre, de egy percet sem játszottam” – így Heaton. „Nem éreztem, hogy becsaptak volna, de részese akartam lenni a sikereknek, ez volt az álmom.”

 

 

„Tagja voltam a 24-es keretnek, de egyike voltam annak a hatnak, akik végig a lelátón ültek. Van egy Bajnokok Ligája labdám… Ahhoz, hogy érmet kapj, legalább a padon kellett ülnöd, de így is sokat hoztam haza arról az estérõl.”

 

 

„Fantasztikus volt látni azt a gyõztes mentalitást, amivel készültek az egészre. De összességében mennem kellett és játszani. Nem bántam meg.”


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!