Fletcher a kihagyott BL-döntõk miatt bánkódik
A jelenleg a WBA és a skót válogatott csapatkapitányi tisztségét is betöltõ Darren Fletcher nem az az ember, akinek sok oka lenne a bánkódásra. 20 éve eltöltött a világ egyik legnagyobb klubjánál, a Manchester Unitednél, azonban mégis hiányérzete van.
Az Old Traffordon, mint a klub saját nevelésû játékosa, eltöltött évei során Fletcher négyszer ünnepelhetett bajnoki címet a Premier League-ben, emellett kétszer elhódították a Ligakupát, egyszer-egyszer pedig az FA-kupát és a Bajnokok Ligája trófeát.
Azonban utólag azt kívánja, bárcsak több sikert érhetett volna el a legrangosabb európai kupasorozatban.
"A Bajnokok Ligája mérkõzések mindig ott lesznek a fejemben" - kezdte Fletcher a Mantality Magazine számára adott exkluzív interjúban.
"2011-ben bejutottunk a fináléba - az elõdöntõ visszavágójára térhetettem vissza a sérülésembõl, a döntõben pedig a kispadon kaptam helyet, így folytatódott a balszerencse sorozatom a kihagyott Bajnokok Ligája döntõkkel (a 2008-ban a Chelsea ellen Moszkvában megnyert döntõben is végig a kispadon ült)."
"Az volt az álmom, hogy pályára léphessek a Bajnokok Ligája döntõjében, kétszer pedig a kispadon ülhettem, a pályán azonban egyszer se lehettem ott. A 2009-es elõdöntõben hibásan piros lappal kiállítottak, így az akkori döntõt eltiltás miatt voltam kénytelen kihagyni. Egyszer se sikerült pályára lépnem a három alkalomból."

Fletcher sok nagy csatát megélt a Vörös Ördögök színeiben, de legkeményebbként és legemlékezetesebbként egy Leeds United elleni összecsapást emelt ki.
"Azt hiszem életem második idegenbeli mérkõzése a Manchester United színeiben egy Leeds elleni volt" - emlékezett vissza.
"Még mindig ott él annak a meccsnak a hangulata bennem. Az egyik legellenségesebb hangulatot tapasztaltam ott, amelyben valaha játszottam. A United és a Leeds közötti rivalizálás hatalmas."
"Lenyûgözõ, hogy még mindig, ennyi év után is mennyire él bennem az, amit akkor éreztem. A Leeds egy óriási klub - a Premier League-ben lenne a helyük, és remélhetõleg egy napon újra visszatérnek, mert velük hatalmas rivalizálás van a Manchester Unitednél."
"Hatalmas klub, tele skót kapcsolódási pontokkal - Skóciában mindenki ismeri a Leeds Unitedet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Darren Fletcher
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |