Schweinsteiger: Mindig Mourinho rendelkezésére állok
A Manchester United középpályását, Bastian Schweinsteigert az utóbbi hetekben némileg rehabilitálták elszigetelését követõen, a német világbajnok pedig minden tõle telhetõt megfog tenni a csapatért, ha netán számítanának rá.
A német válogatottból nemrég visszavonult játékos ebben a szezonban klubszinten még nem léphetett pályára tétmérkõzésen, miután a nyár folyamán létszámfelettivé minõsítették az Old Traffordon.
Több hónapnyi egyedül készülést követõen nemrég azonban újra a felnõtt csapat edzésein kellett jelentkeznie, amelyet követõen nagyon eltökélt, hogy újra pályára léphessen élesben is.
"Megpróbálom magamat megfelelõen edzésben tartani arra az esetre, ha szükség lenne rám" - mondta Schweinsteiger az Eurosportnak.
"Remélhetõleg lehetõséget kapok a bizonyításra. Minden nap nagyon várom az edzéseket és hogy együtt edzhessem a csapattal. Nem tudom, hogy megkapom-e majd a lehetõséget, de nagyon remélem, hogy így lesz. Ha szükség lesz rám, akkor mindent megfogok tenni - készen állok."
"32 évesen is fittnek érzem magamat és egyértelmûen szeretnék továbbra is a lehetõ legmagasabb szinten játszani, illetve természetesen címeket nyerni. Az elõzõ évben megnyertük az FA-kupát, az is egyike volt a céljaimnak. Természetesen nagyszerû lenne a Uniteddel a Premier League-ben szerepelni és talán meg is nyerni azt."
"Én nem vagyok olyan ember, aki a homokba dugja a fejét. Mindig is pozitív személyiség voltam, ahogy most is. Jó ritmusban vagyok - természetesen nem összehasonlítható az, ha valaki csak edz, azzal, ha valaki hétrõl-hétre játszik, de élvezem a futballt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!