Játékosértékelés: Everton 1-1 Manchester United
Lássuk az Everton elleni bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
David de Gea: A szokásos forgatókönyv szerint ismét alig akadt dolga, majd néhány parádés védést kellett bemutatnia. A büntetõnél is jó irányba vetõdött. 7

Antonio Valencia: Sokkal kevesebbet lépett fel mint szokott, amely egyrészt Mkhitaryan játékából is fakadhatott, illetve védekezõ feladatai is szép számmal akadtak. 6
Phil Jones: Folytatja bizakodásra okot adó teljesítményét az angol bekk. Mindig az egyszerû de egyben célravezetõ megoldásokra törekedett, emellett Lukakut is jól semlegesítette. 7
Marcos Rojo: Azt leszámítva, hogy páros lábbal történõ becsúszása okán nem szabadott volna a pályán lennie, jól megállta a helyét a védelemben. Lehet, hogy Bailly visszatérésével kiszorul a csapatból, de az Afrikai Nemzetek Kupája miatt ismét visszatérhet majd a csapatba. 6
Matteo Darmian: Már-már megszokottnak nevezhetõ, hogy Shaw hiányában az olaszt dobja Mourinho harcba a védelem baloldalán, pedig ez a poszt nem igazán a sajátja, ezt pedig most Liverpoolban is bizonyította. Idegenül mozgott. 5
Michael Carrick: Arra lehetett számítani, hogy a középpályán kényelmetlenebb dolga lesz, de nagy problémát nem okoztak neki a hazaiak. Feladatai a védekezésbeli fegyelem fenntartására korlátozódtak, ezt pedig jól látta el. 6
Ander Herrera: Pocsék hátrapassza majdnem Rojo kiállítását hozta, emellett azonban volt egy bõdületes kapufája is. Továbbra is megkérdõjelezhetetlen szerepe a kezdõcsapatban, rengeteget melózott, nagyot küzdött. 6

Paul Pogba: Az utóbbi hetek legpocsékabb meccsét láthattuk a világrekord igazolástól. Kis túlzással minden második megoldásába hiba csúszott, elképesztõen szétesett volt a játéka. Alig tudott a csapat hasznára lenni, pedig a hét közben még pihenhetett is. 4
Henrikh Mkhitaryan: Ismét bizonyította az örmény, hogy miért van helye a kezdõcsapatban. Minden megmozdulása veszélyt rejtett magában, végre volt valódi jobbszél a középpályán. 7
Anthony Martial: Ezúttal nem tudott úgy parádézni, mint a West Ham ellen. Jól védekezett ellene Coleman, de így is voltak biztató megoldásai. 6
Zlatan Ibrahimovic: Egy pillanatnyi zsenialitása elég lehetett volna a csapatnak a gyõzelemhez. Gólján kívül leginkább szenvedett, mert a társak nem igazán tudták megjátszani. Remélhetõleg utólag nem tiltják el. 6

Cserék:
Marcus Rashford (Martial helyére a 83. percben): Alig tudott labdába érni.
Marouane Fellaini (Mkhitaryan helyére a 85. percben): Bûnbak!
A meccs embere: Henrikh Mkhytarian
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztõségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Crystal Palace
Premier League 28. fordulóOld Trafford
2026-03-01 15:00
Premier League 27. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Manchester United | 27 | 48 | 37 | +11 | 48 |
| 5 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 27 | 29 | 31 | -2 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 28. forduló