U21: United 0-2 Sunderland

A Manchester United tartalékának hazai veretlensége véget ért, miután Nicky Butt ideiglenes menedzser csapata 2-0-ra kikapott a Sunderland ellen.


A Sunderlandben a mérkõzésen pályára lépõ felnõtt sztárjátékosok, Sebastian Larsson és Jan Kirchhoff szerezték a találatokat, miután a Fekete Macskák mindkét félidõben be tudtak találni.

Butt volt csapattársa, Scholes és a Sunderland jelenlegi menedzsere, David Moyes is a helyszínen tekintették meg a heves szélben lejátszott mérkõzést.

Larsson híres szabadrúgásai már a mérkõzés elején figyelmeztették a Vörös Ördögöket, azonban legnagyobb lehetõsége a 13. percben nem ilyen szituáció után következett, viszont O'Hara kapuja fölé tudta csak helyezni a játékszert, miközben mindkét csapat alkalmazkodott még az idõjárási körülményekhez. A Sunderland egy másik elsõ csapatos játékosa, az amerikai egyesült államokbéli válogatott Lynden Gooch is közel járt a 20. percben a vezetés megszerzéséhez, de lövése éppen csak nem talált kaput.

A másik oldalon Sean Goss, Matty Willock és Josh Harrop mindent megtettek, hogy kialakítsanak helyzeteket, utóbbi próbálkozott elõször. Larssont kellett figyelmeztetnie a bírónak, azonban a sárgalapot ezúttal elkerülte.

Harrop lövése a 30. percben érkezett el, azonban a Sunderland kapusa erõteljesen kitolta a játékszert.

Poole sajnos szerepet játszott a Sunderland vezetõ góljában, Gooche-tól próbálta megszerezni a játékszert, de pont Larsson elé juttatta. Axel Tuanzebe próbálta blokkolni lövését, akirõl így a másik irányba pattant a játékszer, és O'Hara sem tudott már hárítani, hiszen a próbálkozás irányába vetõdött, és már nem tudott visszaérni a megpattanó lövésre.

A Vörös Ördögök próbáltak gyorsabb sebességi fokozatba kapcsolni, azonban még is a vendégek találtak ismét gólt alig egy óra játék után.

Kirchhoff a 61. percben talált be, miután a gyors Rees Greenwoodnak passzolt, aki visszajátszotta a játékszert, és közelrõl már nem volt nehéz dolga Kirchhoffnak.

A Fekete Macskák további lehetõségeket dolgoztak ki, elõbb büntetõt reklamáltak, melyet nem kaptak meg, majd O'Hara mutatott be parádés védést.

Willock és Larsson is szabadrúgással próbálkoztak, mindketten kapufáig jutottak csak azonban.

A szél elcsendesedett, ez pedig inkább a Sunderland malmára hajtotta a vizet, sokkal jobban tûnt úgy, hogy õk szerzik meg harmadik góljukat, mintsem a United a szépítõ találatot. Elõbb Devonte Redmond puskázott el egy lehetõséget, majd egy büntetõt reklamát, azonban a bíró sípja ezúttal is néma maradt.

A végén még akadt pár lehetõség a Sunderland elõtt, melyek kihasználatlanok maradtak, de így is eleget tettek szezonbeli negyedik gyõzelmükért. A United elsõ hazai veresége volt ez, és szeptember vége óta az elsõ vereség.


Premier League 2 | Leigh Sports Village | Gólszerzõk: Larsson 43, Kirchhoff 61

United: O'Hara, Williams, Tuanzebe, Poole, El Fitouri (Olosunde, 78), Goss, Kehinde (Mitchell, 69), Willock (Scott, 78), McTominay, Harrop, Redmond. Nem használt cserék: Moutha-Sebtaoui, Doughty.

 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!