Rio: A középpályás trió a csapat sikerének kulcsa
Rio Ferdinand szerint a Manchester United középpályás triója, Michael Carrick, Ander Herrera és Paul Pogba kulcsfontosságú szereplõi lehetnek a Vörös Ördögök szezonbeli sikereinek.
A legendás hátvéd nem rég Manchesterben járt, hogy részt vegyen, a Deezer bemutatására szolgáló promotáló videóban, mely a klub hivatalos audió streaming partnerévé vált.
Ferdinand leült a ManUtd.commal azalatt, míg a városban járt, és megvitatta a United eddigi szezonját, valamint kiemelte azon középpályások szûk csoportját, akik mögött egy hosszabb jó periódus áll a csapatban és segítettek a Vörös Ördögöknek pár pozitív eredményt begyûjteni.
"Nem hiszem, hogy Jose egyhamar megtalálja majd a legjobb csapatát, de az elmúlt mérkõzéseken láthattuk, hogy állandó rendszerességgel rakott a kezdõbe három középpályást, Herrerát, Carricket és Pogbát, és én úgy látom, hogy jobb lett a középpálya egyensúlya, szóval remélhetõleg most már ezt meg tudjuk lovagolni" - mondta Rio a ManUtd.comnak.
"A múltban az egyensúly kidolgozása problémát jelentett, és hogy kik alkotják a legjobb kombinációkat, párosokat, és úgy gondolom ebben a három játékosban ezt most megtalálta. Ez felszabadítja Pault is, aki úgymond kicsit szereti a maga útját járni, és ez azt jelenti, hogy ezáltal több területet is tud bejátszani."
A United jó formában várhatja a mozgalmas ünnepi idõszakot, miután három, kemény csatában megszerzett Premier League gyõzelem van mögöttük egy hét alatt és Ferdinand reméli, hogy Mourinho fiai tudnak ezekre a sikerekre építeni, és nem kerülnek az élmezõnytõl látótávolságon kívülre.
"A tabellát alaposabban mindig az új év kezdetén néztem meg, hogy láthassam, hol is vagyunk" - emlékezett vissza. "Remélhetõleg elérhetõ közelségben van az élmezõny, vagy ami még jobb, ha ott tartózkodsz, és aztán onnan belõheted az irányt. Mi általában ezen a ponton rendben voltunk és megvolt az ötletünk, hogy mit kell tennünk utána. Valószínûleg jobban játszottunk, amikor tudtuk, hogy mit kell tennünk."
"A következõ szezon még fontosabb lesz a Unitednek. Nagy pénzt mozgósítottak meg ezen a nyáron és valószínûleg a következõn is be fognak fektetni és a következõ szezonban ismét csatába szállnak. Idén hat csapat közül bárki képes megnyerni a bajnokságot, és ebben a hatban a United is szerepel. Meg kell tartanunk a folytonosságot, és futni kell egy mérkõzéssorozatot, ahol önbizalmat növelnek és pontokat szállítanak a csapatnak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Michael Carrick
Paul Pogba
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló