Hivatalos: Johnstone kölcsönben az Aston Villanál
A Manchester United saját nevelésû kapusa, Sam Johnstone a szezon hátralévõ részében az Aston Villa együttesét erõsíti kölcsönben.
A 23 éves játékosnak nem lesz ismeretlen érzés elhagyni az Old Traffordot, korábban ugyanis ideiglenesen a Scunthorpe United, a Walsall, a Yeovil Town, a Doncaster Rovers és a Preston North End kapuját is védhette, és már nagyon várja, hogy több játéklehetõséghez juthasson felnõtt szinten.
"Nagy örömömre szolgál, hogy csatlakozhattam az Aston Villahoz - ez egy hatalmas klub" - kezdte Johnstone a birminghamiek hivatalos honlapjának.
"Ez egy olyan lehetõség, amibe bele kellett vágnom, nem lehetett visszautasítani. Örülök, hogy itt lehetek és már alig várom, hogy együtt dolgozhassak Steve Bruce-szal. Nagyon jó dolgokat hallottam a menedzserrõl."

Bruce, aki korábban a Vörös Ördögök csapatkapitánya is volt játékosként, megfordította a közép-angliai csapat szerencséjét, mióta átvette irányításukat, és a szezon eleji botladozásukat követõen már a középmezõnyben tanyáznak az angol másodosztályban. A Villa menedzsere egy másik kapussal, a szintén manchesteri akadémián nevelkedett Pierluigi Gollinivel is megerõsítette keretét. A csapat hétfõi, Cardiff City elleni 1-0-s vereségekor még Mark Bunn õrizte kapujukat.
Johnstone októberben új szerzõdést írt alá a Manchester Uniteddel, ebben a szezonban pedig kétszer a felnõtt csapat kispadjára is leülhetett tétmérkõzésen. Ideiglenes távozásáról már régebb óta tudni lehetett, José Mourinho ugyanis korábban megerõsítette, csak a korábbi angol U21-es játékos távozása várható a téli átigazolási idõszakban a felnõtt csapatból.
A 2011-ben a csapat színeiben Ifjúsági FA-kupát nyerõ játékos a szezon kezdetén a Manutd.com-nak adott nyilatkozatában türelmérõl és arról is beszélt, mennyire eltökélt, hogy a Vörös Ördögök színeiben érjen el sikereket, és biztosan sokat fog profitálni a gazdag történelmû klubnál eltöltött idõszakból.
Ezzel egy idõben a távozásával megüresedett harmadik számú kapus posztot az Old Traffordon a Portugáliából, a Belenensesnél töltött kölcsönidõszakából hazatérõ Joel Pereira fogja ideiglenesen betölteni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |