Miért nem játszik Luke Shaw?
A fiatal angol védõ újra bevethetõ állapotban van, azonban mégsem tudja beverekedni magát Jose Mourinho csapatába.
A 21 éves Luke Shaw a szezon kezdetén még állandó kezdõ volt a csapatban, azonban mára elveszett, pedig akár megoldhatná a United elkövetkezendõ 10 évének a balbekk problémáját is.
A szombati Reading elleni találkozóra már teljesen felépült sérülésébõl, azonban Mourinho úgy döntött mégsem teszi be õt a csapatba. Ezután a keddi, Hull City elleni Ligakupa találkozón sem sikerült a keretbe kerülnie.
A tavalyi horror sérülését követõen Shaw az idei szezonban kisebb ágyék problémákkal küzdött és megpróbálja az edzõi stáb õt óvatosan visszazökkenteni a kemény menetelésbe. Néhány játékos már belerázódott az idei szezon nyomásába, de a fiatal angol még valahogy nem a régi önmaga.

A csupán 21 éves játékos már 41 alkalommal lépett pályára a United színeiben, azonban érezhetõ, hogy az új menedzsert még nem sikerült teljesen meggyõznie. A szeptemberi, Watford elleni 3-1-es vereség után Mourinho kritizálta a játékost, mivel nem próbált meg mindent, hogy megakadályozza Juan Zuniga gólját. Novemberben a 3-1-es Swansea gyõzelem után a tréner elmondta, hogy Chris Smalling és Luke Shaw a meccs elõtt nem érezték magukat teljesen bevethetõnek, de mégsem voltak elég bátrak ahhoz, hogy pályára lépjenek, így rögtönöznie kellett a portugálnak, ami eléggé mínusz pont volt a két angol srácnak.
Luke Shawhoz hasonlóan Henrikh Mkhitaryan és Anthony Martial sem találta a helyét a portugál menedzsernél, azonban az utóbbi két játékos keményen küzdött, hogy bekerüljenek a csapatba. A fiatal angolnak sem lesz könnyû a visszakerülés, senki sem kivétel. Azonban, ha tovább folytatja a kemény munkát, akkor nemsokára újra szerepet kaphat a pályán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |