Rooney következõ célja
Miután immáron õ egyedül a Manchester United történetének legeredményesebb játékosa, Wayne Rooney már következõ céljára koncentrál a klubbal - amely nem más, mint a Ligakupa döntõjének kiharcolása és megnyerése.
A Vörös Ördögök már csak 90 percre vannak attól, hogy a jövõ hónap végén a Wembleyben legyen jelenésük, a csütörtöki, Hull City elleni idegenbeli elõdöntõ visszavágónak pedig 2-0-s elõnybõl vághatnak neki, amit még az Old Traffordon harcoltak ki.
Rooney pályafutásának elsõ trófeája a United játékosaként éppen egy Ligakupa volt 2006-ban - a Wigan ellen 4-0-ra megnyert fináléban kétszer is eredményes volt - az angol csatár pedig újabb sikerre vágyik az idei kiírásban.
Amikor a MUTV arról kérdezte, mi maradt még, amit nem ért el a játékban, a mindig eltökélt Rooney így felelt:
"Szerintem a következõ nagy dolog elõttünk a Ligakupa, meg akarjuk nyerni. Februárban rendezik a döntõt, amelyhez már csak egy mérkõzésre vagyunk, csütörtökön pedig be is juthatunk."
"A futballban minden trófeát jó érzés megszerezni, és mivel ez a legközelebbi lehetséges megnyerhetõ, így erre fókuszálunk, különösen csütörtökön. Még minden sorozatban állunk, amiben elindultunk az idén. A Premier League természetesen nagyon kemény lesz, de úgy érezzük, hogy a többi sorozatban, amiben elindultunk, a keretünket tekintve eséllyel pályázunk a végsõ sikerre."
Rooney beszélt Sir Bobby Charltonnal történt találkozójáról is, akinek rekordját átadta a múltnak a hétvégén, azt követõen, hogy a Stoke City ellen a 94. percben szabadrúgásból megszerezte 250. találatát, amely a 31 éves játékos szerint még közel sem az utolsó találata volt.

"Igen, úgy érzem, hogy még rengeteg üzemanyag maradt a tankomban" - tette hozzá szemléletesen.
"Még csak 31 éves vagyok, a játékosok pedig manapság sokkal tovább játszanak. Úgy érzem, hogy erre én is képes lennék. Jól érzem magam, friss és egészséges vagyok, készen állok arra, hogy folytassam a játékot."
"Nagyra értékelem, hogy a meccs után Sir Bobby lejött meglátogatni engem, ahogyan azt minden mérkõzés után megteszi velünk. Õ egy hatalmas személyiség és egy legenda a Manchester Unitednél. Én és a játékostársaim is nagyon tiszteljük õt és nagyon élvezzük, amikor meglátogat minket."
Természetesen arról is kérdezték, most hogy õ tartja a klub eredményességi rekordját, vajon képes lehet-e valaki majd õt letaszítani a trónról.
"Soha nem lehet tudni, de remélem, hogy lesz olyan, mert természetesen azt szeretném, hogy a Manchester United sikeres legyen a jövõben, és ha valaki képes lesz megdönteni ezt a rekordot, az azt jelenti, hogy valaki nagyon jó karriert tudott futni a csapatnál és a hátán vitte a Manchester Unitedet. Tényleg remélem, hogy valaki erre képes lesz, de soha nem lehet tudni mit tartogat a jövõ a futballban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |