Carrick: Nem fogjuk ünnepelni a BL indulást
Michael Carrick elmondása szerint a Manchester United játékosai csak akkor ünnepelnének, ha a Premier League trónjára ülhetnének fel.
A Vörös Ördögök nem ünnepelhettek bajnoki címet a Premier League-ben Sir Alex Ferguson utolsó éve, azaz 2013 óta, az idei Bajnokok Ligája kiírásba pedig nem tudták még kvalifikálni se magukat, miután a legjobb négyen kívül végeztek az elõzõ szezonban.
José Mourinho irányítása alatt jelenleg a 6. pozíciót foglalja el a csapat a tabellán, 14 ponttal lemaradva a listavezetõ Chelsea mögött, Carrick azonban hajthatatlan azt illetõen, hogy társaival addig nem bontanának pezsgõt, amíg azzal nem a bajnoki címet ünnepelnék.
"Az nem olyan dolog, amelyet megünnepelnénk, hogy második, harmadik vagy negyedik helyen végeztünk" - kezdte a tapasztalt középpályás a Mirrornak.
"Az ember csak akkor ünnepel, ha nyert, a Bajnokok Ligája azonban nagyon fontos helyet foglal el ennek a klubnak az életében. Ez az, ahol mi akarunk játszani, és ez az, ahol a legjobb játékosok szerepelnek."
"Szóval a játékosok elcsábítása, illetve egyéb dolgok tekintetében, a klubnak erre nagy szüksége van, viszont ünneplésre tényleg csak akkor van okunk, ha az élen végzünk valamiben."
Szombati, Watford elleni gyõzelmükkel a Manchester United akár meg is elõzheti az Arsenalt és a Liverpoolt, ha a többi eredmény is a kezükre játszik, mielõtt figyelmüket a két felvonásos Saint-Etienne elleni Európa-liga párharcra, illetve a két meccs között megrendezésre kerülõ Blackburn Rovers elleni FA-kupa mérkõzésre fordítanák.

Bár Carrick minden erejével azon dolgozik, hogy visszakormányozza csapatát a Premier League tabellájának elejére, figyelmeztetett, elképzelhetõ, hogy a klubnál újabb Bajnokok Ligája nélküli szezont kell megélniük.
"A top négy tekintetében, nem nevezhetõ elképzelhetetlennek, hogy nem tudjuk elérni, mert ez az eshetõség egyértelmûen fennáll" - tette hozzá.
"Ezt ki kell érdemelni, meg kell érte harcolni."
"Minden szükséges képességgel rendelkezünk ahhoz, hogy ezt a célunkat elérhessük, de a top négybe kerülés csak a minimum célunk lehet, tényleg."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló