Beharangozó: Blackburn Rovers - Manchester United

Folytatódnak a kupaküzdelmek a mancesteriek számára. Ezúttal az FA-kupában kell pályára lépniük vasárnap délután.


A Saint-Etienne felett aratott gyõzelmet követõen a Blackburn Rovers otthonában kell kivívni a továbbjutást úgy, hogy napokkal késõbb a franciák elleni visszavágó következik, majd jövõ vasárnap a Ligakupa döntõje is esedékes lesz.

 

Zsúfolt programja van Jose Mourinho csapatának, de szerencsére a keret java egészséges, így rotálhat a portugál szakember, aki azt nyilatkozta, hogy a hétközi visszavágóra erõs csapatot küld fel, így várhatóan holnap több játékos is pihenni fog azok közül, akik az utóbbi idõben folyamatosan a kezdõben szerepelnek.

 

A Rovers szebb napokat is megélt már, jelenleg a másodosztály 23. helyén tanyázik, ami azt jelenti, ha nem szedi össze magát a csapat, könnyen megeshet, hogy a következõ szezont a harmadik vonalban kell megkezdenie. Ám ahogyan azt megszokhattuk már, egy kupában nem mindig jön ki a csapatok közötti különbség, egy ilyen összecsapásra az esélytelenebb együttesek nagyon fel tudják szívni magukat.

 


Akik hiányozhatnak:

 

Rovers: Akpan(eltiltott), Bennett(eltiltott), Gallagher(térd), Hoban, Evans

 

United: Mkhitaryan(betegség), Carrick(izom), Rooney(izom), Jones(láb - talán bevethetõ)

 

 

Érdekességek:

 

A kupában legutóbb az 1984/85-ös szezonban találkoztak, akkor a Vörös Ördögök 2-0-ra nyertek az ötödik körben - és elhódították a serleget a szezon végén.

 

A Rovers legutóbb az 1927/28-as szezonban gyõzte le otthon a Unitedet FA-kupa összecsapáson.

 

A manchesteriek az 1983/84-es szezon óta nem szenvedtek vereséget olyan FA-kupa mérkõzésen, amit alsóbb osztályú csapat otthonában kellett lejátszaniuk.

 

Jól megy mostanában a Unitednek idegenben, legutóbbi 9 ilyen meccsébõl csak egyet bukott el - minden sorozatot tekintve.

 

Rooney 550. alkalommal léphetne pályára manchesteri színekben.

 

Rashford 50. alkalommal szerepelhet a Unitedben.

 

Ez lesz a United 450. FA-kupa mérkõzése. 

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 112 meccs, 51 United siker, 29 döntetlen, 32 Rovers gyõzelem, 209-164-es gólarány a United javára.

 

FA-kupa mérleg: 8 meccs, 2 United siker, 2 döntetlen, 4 Rovers gyõzelem, 17-12-es gólarány a Rovers javára.

 

 

Legutóbbi öt találkozójuk ebben a felállásban:

 

2007-08 Rovers-United 1-1 
2008-09 Rovers-United 0-2
2009-10 Rovers-United 0-0
2010-11 Rovers-United 1-1
2011-12 Rovers-United 0-2

 

 

Idei meccseik a kupában:

 

Rovers:
QPR-Rovers 1-2
Rovers-Blackpool 2-0

 

United:
United-Reading 4-0
United-Wigan 4-0

 

 

Legeredményesebb játékosok:

 

Rovers: Gallagher 11 gól(0 FA), Graham 11 gól(1 FA)

 

United: Ibrahimovic 23 gól(0 FA), Mata 9 gól(0 FA), Pogba 7 gól(0 FA), Martial 7 gól(1 FA), Rashford 6 gól(2 FA)

 

 

 

FA-kupa, 5. forduló
Blackburn Rovers - Manchester United
Ewood Park, 2017.02.19. 17:15

 

Játékvezetõ: Martin Atkinson

 

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

 

Rovers: Steele - Lowe, Brown, Williams, Mulgrew - Mahoney, Guthrie, Lenihan, Conway - Graham, Emnes

 

United: De Gea - Darmian, Bailly, Smalling, Rojo - Herrera, Schweinsteiger - Lingard, Mata, Martial - Rashford

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

 


A találkozót a FanaticsTV-n és a Sport 2-n ÉLÕben nézhetitek!

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!