Ferguson nem foglalkozik Terry kijelentésével
Sir Alex Ferguson egészen egyszerûen 'érdekes agyszüleménynek" nevezte John Terry azon kijelentését, miszerint a Chelsea nagy harcok árán képes lehet még befogni a Manchester Unitedet.
A Vörös Ördögök jelenleg 12 ponttal elõzik meg a szenvedõ bajnoki címvédõt, amelyre az eddig eltelt 26 forduló alatt tettek szert a Premier Leagueben.
A londoni Kékek csapatkapitánya, John Terry a héten olyan kijelentést tett, miszerint a Unitedet könnyen elnyomhatják a rájuk nehezedõ elvárások, így pedig hibázhatnak, amely például az õket üldözõ Chelsea malmára hajtanák a vizet.
Nem így gondolkodik azonban Sir Alex Ferguson, aki szerint valószínûtlen, hogy Carlo Ancelotti együttese még visszakapszkodjon az aranyéremért folyó versenyfutásba, ugyanis túl nagy a különbség a pontok terén közöttük.
"Lehet próbálkozni. Mi mind ezt tesszük" - kezdte a skót menedzser Terry szavaival kapcsolatban.
"Azonban ilyen jelentõs ponthátránnyal elég nehezen kivitelezhetõ, hogy visszakapaszkodhassanak."
"Már korábban is elmondtam több alkalommal, az a csapat fogja megnyerni a bajnokságot, amely a legegyenletesebb teljesítményt képes nyújtani."
"Éppen ezért próbálom hangsúlyozni a játékosaim felé, mennyire fontos az, hogy folyamatosan a lehetõ legmagasabb szinten teljesítsünk, és éljünk a kínálkozó lehetõségeinkkel."

A Manchester United irigylésreméltó kerettel rendelkezik és Ferguson szerint arról, hogy mindenki elégedett maradjon, sokkal könnyebb beszélni, mint véghez vinni.
"Tapasztalataim alapján mindegyik játékosom szeretne minden mérkõzésen pályára lépni" - tette hozzá.
"Ez a probléma."
"A szezonnak ebben a szakaszában egy rémálommal ér fel a csapat összeállítása, mert kénytelen vagy néhány jó játékost is kihagyni a nagy mérkõzésekrõl."
"Ebben a szezonban ezügyben volt egy kis külsõ segítségem, ugyanis például jelen pillanatban is két-három játékosom sérült, így szûkültek a variációs lehetõségeim."
"Azok a játékosok, akik emiatt szóhoz jutnak, szeretnének is élni a lehetõségükkel."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló