Rojo elárulta, hogyan verekedte magát vissza a csapatba
A szezon elején mellõzött védõ felfedte, hogy miként sikerült újra a csapatba kerülnie.
Jose Mourinho tervei között nem igazán szerepelt az argentin védõ a szezon elején, azonban a játékos hamar bebizonyította, hogy helye van a csapatban. Állítása szerint, a védelem minden pontján élvezi a játékot, habár a védelem középsõ része a legkedvezõbb számára.
A portugál menedzser érkezése után, egészen novemberig nem lépett pályára kezdõként a Vörös Ördögök színeiben, azonban Eric Bailly és Chris Smalling sérülése lehetõséget jelentett számára, amellyel élt is a 26 éves védõ.
Az áttörés óta Marcos a legutóbbi 29 mérkõzésen csupán 7 alkalommal nem került a kezdõbe. Az áttörés idõszakáról kérdezték legutóbb a védõt, aki a következõket nyilatkozta:
"Nagyon boldog vagyok Manchesterben. Keményen dolgoztam, hogy a csapatba kerülhessek és az edzõ úgy döntött, hogy sok játéklehetõséget kapok."
"Nagyon jó ritmus van jelenleg. Eddig két kupát nyertünk a Wembley-ben és még további két sorozatban versenyben vagyunk. Ezek mellett a bajnokságban is keményen harcolunk."
"Az Európa-ligában is tovább menetelünk. Azért jöttem ehhez a csapathoz, hogy minden lehetséges trófeát megnyerjek. Nagyon jól alkalmazkodok az itteni élethez, egyre jobban élvezem Angliát. A lányom is angolul beszél már."
Marcos Rojo még Louis van Gaal irányítása alatt érkezett a csapathoz 2014 nyarán. A korábbi Sporting játékos a karácsonyi idõszak óta remek teljesítményt nyújtott a védelemben. A vasárnapi Ligakupa döntõben is kezdõként léphetett pályára a védelem bal felén, annak ellenére, hogy a posztra olyan játékosokkal van versenyben, mint Daley Blind, Matteo Darmian és Luke Shaw, és elmondása szerint nem is ez a poszt, ami a legkedvezõbb lenne számára.
"Jobban szeretek a védelem közepén játszani, azonban a szélsõ védõ poszt sem okoz akadályt."
"Ez volt a második alkalom, hogy a Wembley-ben játszottam a United színeiben, és nagyon örülök ennek a trófeának."
"Kiváló mérkõzés volt, egy érzelmekkel teli azok számára, akik az ilyeneket szeretik. Sokat jöttem fel a támadásokkal, végül Zlatan góljával gyõzni tudtunk."
"A legutóbbi három meccs légköre hihetetlen volt. A Blackburn ellen érezni lehetett, hogy az FA-kupa különleges a szurkolók számára. A Saint-Etienne ellen úgy éreztem, mintha Argentínában játszanék, és most a Wembley-ben is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |