U23: United 0-2 Reading
A Manchester United tartalékainak kedvezõtlen eredménysorozata továbbra is folytatódik ezzel a vereséggel, annak ellenére is, hogy a csapat élénk teljesítményt nyújtott.
A Vörös Ördögök címvédése már sajnos egy ideje nem téma, a hangsúly immáron azon van, hogy a csapat jó eredményeket elérve minél magasabb pozícióban tudjon végezni a tabellán.
A Leigh Sports Village-ben ez volt az idei utolsó mérkõzés, noha a srácok még visszatértek az FC Porto elleni Premier League International Cup találkozóra erre a helyszínre.
Az összecsapás élénken indult, mindkét együttes próbált gólszerzési lehetõségeket kialakítani, és minél hamarabb megszerezni a vezetést.
Callum Gribbin a Unitednél, majd Josh Barratt a Reading révén közel járt a vezetés megszerzéséhez, majd a 32. percben Barratt szabadrúgásából Gabriel Osho fejjel meg tudta szerezni a vezetést.
A United a fordulást követõen közel járt az egyenlítéshez, McTominay megpattanó lövése a léc alá tartott, azonban a Reading kapusa, Luke Southwood látványos védést bemutatva mentette szögletre a lehetõséget.
Nicky Butt fiai az 58. percben már két gólos hátrányban voltak, Smith felhõfejese a védelmen és a kapuson is túljutott, és a hálóban kötött ki.
Gribbin révén még volt komolyabb gólszerzési lehetõsége a Unitednek, azonban Southwood kapus hárítani tudott.
A United mindent elkövetett a jobb eredmény érdekében, azonban a Reading kitûnõ védekezésével meg tudta tartani nehezen megszerzett elõnyét.
Premier League 2 | Leigh Sports Village | Gólszerzõk: Osho 32, Smith 58
United: O’Hara (Johnstone 69); Olosunde (Warren 46), Scott, Tuanzebe, Mitchell; McTominay, Willock (McIntosh-Buffonge 60); Gribbin; Harrop, Kehinde; Redmond. Nem használt cserék: Whelan, Bohui.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |