Mourinho az EL megnyerését választaná
Jose Mourinho elmondta, ha választania lehetne, inkább megnyerné az Európa-ligát, mint hogy a top 4-ben végezzen a bajnokságban.
A menedzser az MUTV-nek és más riportereknek nyilatkozott a Middlesbrough elleni, 3-1-es sikerrel záródó meccset követõen, és elismerte, az Európa-liga sorozatát nagyon sokra tartja.
A Vörös Ördögök immár a negyeddöntõben vannak az európai porondon és a szurkolók körében is egyre jobban nõ az érzés, hogy a csapat képes eljutni a május 24-i döntõig. Ennek bizonyítéka az is, hogy a Riverside-ben hallani lehetett, ahogyan a drukkerek ezt éneklik: "Follow, follow, follow, 'cos United are going to Stockholm."
"Küzdeni fogunk mindkettõért" - nyilatkozta a portugál szakember. "De ha választhatok, akkor inkább az Európa-ligát választom, mint a negyedik helyet, hisz mindkettõ ugyanazt ad - Bajnokok Ligáját. Ez egy trófea, ennek presztízse van, Európáról van szó és ez azt jelenti, hogy jövõre európai Szuperkupát is játszhatunk."
"Tehát ha választhatnék, az Európa-ligát választanám, de nem tudok választani. Viszont ott a rizikója annak, hogy nem nyerjük meg az EL-t."
Mourinho felismeri annak fontosságát, hogy megpróbáljon csapatával a top 4-be kerülni, hiszen az EL-t el is bukhatják, de elismerte, nehéz lesz elérni a negyedik helyig, hiszen a riválisoknak csak a bajnokságra kell koncentrálniuk.
"Az Anderlecht ellen játszunk, de ha továbbjutunk, még nagyobb lesz a kockázata annak, hogy nem nyerjük meg az Európa-ligát, így mindent bele kell adnunk a Premier League-be is és meg kell próbálnunk elérni a negyedik helyet."
"Tudom, hogy a Chelsea, a Tottenham, a Liverpool, az Arsenal és a Manchester City sem játszik már Európában; nekik hetente csak egy mérkõzésük van, de harcolni fogunk, ahogyan tettük azt ma is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |