Zlatan: Többet érdemeltünk volna egy pontnál
Zlatan Ibrahimovic úgy érzi, a Manchester United többet érdemelt volna az egy pontnál, melyet a csapat Everton elleni, kedd esti mérkõzésén egy kései büntetõvel ért el.
Ibrahimovic három mérkõzéses eltiltása után visszatérve a 94. percben büntetõhöz állhatott, melyet Robles-t a másik irányba elküldve értékesített is, ezzel 20 mérkõzésre duzzasztva a Manchester United bajnoki veretlenségi sorozatát.
Phil Jagielka góljával a vendégek szereztek vezetést az elsõ félidõben, miután lecsapott Ashley Williams szöglet után megcsúsztatott fejesére, azonban Jose Mourinho együttese a fordulás után látványosan feljavult, és ostromuk alá vették az Everton kapuját az egyenlítõ gól érdekében.
Ez végül Ibrahimovic szezonbeli 27. góljának köszönhetõen érkezett el, a svéd azonban elismerte, a Unitednek nagy szüksége lett volna a három pontra, miután folyamatos harcban állnak a többi csapattal, hogy bekerülhessenek a legjobb négy együttesbe.
"Úgy vélem kicsit többet érdemeltünk volna" - mondta a csatár a BT Sportnak. "Egy hibát követõen gólt kaptunk: elõször akkor hibáztunk, amikor engedtük Williams-t fejelni, majd a gól a semmibõl érkezett."
"Továbbra is koncentráltnak kell maradnunk; nem engedhetjük meg az ilyen hibákat, mert nagyon fontos pontok forognak kockán, különösen egy ilyen tabellát illetõen. Nagyon közel járunk, de még mindig nem kaparintjuk meg a pontokat, melyekre szükségünk lenne."
"A mérkõzés javában támadtunk, és jó esélyeink is voltak; a kapufát is eltaláltuk, de többet kell tennünk."
Mourinho a félidõben beállította a sérülésébõl visszatérõ Paul Pogbát, majd késõbb Henrikh Mkhitaryant és Luke Shaw-t is pályára küldte, miközben a gólszerzés érdekében átalakította csapata szerkezetét.
Amikor arról kérdezték, a csapat önbizalma válságba került-e a négy nap alatt lejátszott két hazai döntetlent követõen, Ibrahimovic így felelt: "Nem, egyáltalán nem. Ha 1-0-s hátrányban vagy, meg kell változtatnod a taktikádat."
"Ha egy taktikát követsz, és nem sikerül betalálnod, változtatásokra van szükséged. Ez az, amit a menedzser lát az oldalvonal mellõl és mi megléptük ezeket a változtatásokat. A második félidõ jobb volt; teljesen más meccs volt az elsõhöz képest, hiszen sokkal többet támadtunk."
Ibrahimovic a mérkõzés vége elõtt 20 perccel már úgy hihette, egyenlített csapatának Ander Herrera beadása után, azonban a találatot végül les címén érvénytelenítették. A visszajátszások megmutatták, a döntés jogossága megkérdõjelezhetõ és Mourinho a mérkõzés után kiemelte, meg kellett volna, hogy adják a találatot.
"Les volt? Nem láttam" - mondta Zlatan. "Azt hittem, hogy gólt szereztem, hiszen hátulról érkeztem, a visszalépõ védõ jobbjáról, és azt hittem gólt szereztem, de nem tudom elmondani, hogy les volt-e vagy sem. A televíziónak kell ezt megítélnie."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |